Két fontos játékosa nélkül utazik utolsó alapszakasz-meccsére a Falco

Bálint Vágvölgyi 2019-04-05 11:54:00.000000
A biztos harmadik helyhez nyerni kell.

A férfi alapszakasz a 25. fordulóval zárul. A sereghajtó Serco-TF-BP a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatát fogadja. Az újonc már biztos, hogy az utolsó helyen zár, a sárga-feketéknek nyerniük kell ahhoz, hogy biztosan megőrizzék harmadik helyüket. Mindkét oldalon lesz hiányzó. A. két csapat vezetőedzője a mérkőzés előtt a BB1, kosaras szakportálnak nyilatkozott.

Ales Pipan, a Serco-TF-BP vezetőedzője: A héten a fiúk maximálisan edzettek, mindent megvaloósítottak, amit kertem tőlük. Nem tudtuk, hogy Jonas tud-e játszani a következő mérkőzésen vagy sem, sajnos a Fegyelmi Bizottság döntése alapján a holnapi találkozót még ki kell hagynia. Viszont a középszakaszt mar szinte teljes csapattal tudjuk elkezdeni.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Az első háromban szeretnénk végezni az alapszakasz végén, ehhez nyerni kell Budapesten. A játékosaimnak elmondtam, ez lesz a legveszélyesebb meccs a szezonban, bizonyos értelemben sokkal nehezebb, mint a többi. Ha ugyanis nem leszünk mentálisan készek, nem leszünk rendben fejben, csak ölbe tett kézzel várjuk, hogy a győzelem jön magától, akkor nagy hibát követünk el. Erről elég sokat beszéltünk a héten. A TF az utolsó pár meccsén megmutatta, hogy mennyire veszélyes tud lenni, hiszen Szeged visszajöttek húsz pontos hátrányból is, csak az utolsó percekben kaptak csak ki, akárcsak Szolnokon, ahol a hajráig egál mérkőzést játszottak. Ez elég figyelmeztető jel kell, hogy legyen. Nagyon tisztelem a TF vezetőedzőjét, elképesztően nagy tudással rendelkező szakember, jól ismerem, kiváló tréner. Vannak problémáink, Perl és Balmazovics nélkül állunk fel, de így is nyerni kell. Előbbinél még nem kockáztatjuk meg a húzódását, míg utóbbi kapott egy rúgást a térdére, vérömleny keletkezett, nagy fájdalmai vannak, semmilyen érdemi munkát nem tud végezni jelenleg.

Serco-TF-BP - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokság, 25. forduló
Budapest, Ludovika Aréna, péntek, 18:00
V.: Kapitány G., Ádám J., Hervay T. (Bodrogváry I.)

TF-BP: Krnjajski - Szobi - Clark - Filipovic - McLane.

Falco: Govens - Curry - Váradi - Bruinsma - Reddic.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67