Vas megyében 59 helyszínen mérnek ma a Speedmarathonon

BZ 2019-04-03 16:11:00.000000
Megnéztünk egyet.

Ahogy arról többször is beszámoltunk, ma Európa-szintű hiper-mega-giga-szuper méretű sebességmérést tartanak a TISPOL (azaz az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) szervezésében.

Magyarország is csatlakozott a Speedmarathon nevű akcióhoz, az összes működő sebességmérő-berendezést üzembe állították, hogy 24 órán keresztül mindenhol mérje a közlekedőket.

Itt a lista, ahol Vas megyében mérnek ma a Speedmarathonon

Keresd meg, mérnek-e ott, amerre jársz!

A mindenhol persze elég relatív, de most tényleg sok helyszínről van szó. A korábbiakhoz hasonlóan az állampolgárok idén is javasolhattak olyan helyeket, ahonnan érdemes mérni.

Mi egy klasszikusnak mondható helyre látogattunk el, Söptén a Kossuth utcában nézhettük meg, hogy mérik az közlekedőket, ahol kaptunk néhány hasznos infót is.

László Péter rendőr alezredestől, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy az illetékességi területükön a Véda Közúti Intelligens Kamerahálózaton kívül 8 sebességmérő-berendezéssel ellenőrzik a közlekedőket.

A vasiak a felhívás után összesen 100 e-mailt kaptak, amiben 126 olyan helyszínt javasoltak nekik, amelyekről az emberek szükségesnek érezték, hogy gyakrabban mérjenek sebességet.

A legtöbbször javasolt helyszínek közt Szombathelyen a Zanati út, a Muskátli utca és a Szent Imre herceg út szerepeltek, míg lakott területen kívül a 86-os főút Szombathely-Balogunyom közti szakasza, valamint a 84-es főút Káld-Hegyfalu közti szakaszát javasolták a Vas megyei rendőröknek.

László Péter elmondta, céljuk, hogy minél kevesebb baleset történjen és minél kevesebben haljanak meg a vasi utakon.

Tőle tudjuk, hogy a balesetek közel 30 százalékát gyorshajtás okozza. Ezek közül, főleg a lakott területen kívüliekről egyértelmű volt, hogy a sebességtúllépés is közrejátszott benne. Nem egy halállal végződött.

A 84-es főút Vas megyei szakaszán tavaly 5 balesetben 8-an vesztették életüket. Köztük többnél is előfordult, hogy a sofőrök jelentősen túllépték a megengedett sebességhatárokat.

Sajos a tapasztalat azt mutatja, hogy a Véda Közúti Intelligens Kamerahálózat öt Vas megyei kapujához közelítve az autósok lelassítanak, majd újra felgyorsítanak és túllépik a határokat, így bőven szükség van mobil sebességmérésekre is.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67