Történelmi győzelmet aratott Hosszú Katinka

ugytudjuk.hu 2019-04-29 06:11:00.000000
Hosszú Katinka vasárnap mindkét számban győzött, melyben elindult a Bajnokok Sorozata elnevezésű úszóviadal első, kínai állomásán.

A háromszoros olimpiai bajnok előbb 200 méter háton 2:09.05 perces idővel, majd 200 méter vegyesen 2:08.72 perccel csapott elsőként a célba Kuangcsouban.


Hosszú szombaton történelmi győzelmet aratott, ugyanis ő nyerte az új sorozat első versenyszámát, a 400 m gyorsot. A 29 éves klasszis emellett 200 méter pillangón gyűjtött be egy bronzérmet, míg 200 méter gyorson és 100 méter háton negyedik lett.


A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat, olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket hívja meg. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.


A sorozatnak három állomása van, a kínai viadal után május 11-12-én a budapesti Duna Arénában ugranak medencébe a legjobbak, majd május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolisban mérik össze tudásukat 50 méteres medencében. (MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67