Március végén indult el Szombathely új polgári értékrendű, konzervatív hetilapja, a Szombathelyi Hírlap. A lap annyira lett konzervatív és keresztény, hogy már a második lapszám kiverte a biztosítékot a közgyűlésnél, így változtatva az eddigi gyakorlaton, hamarosan közgyűlési jogkörbe vonják a város névhasználati engedélyét.
Hogy a lap miből működik, egyelőre rejtély. Egy 35 ezer példányszámban kinyomott ingyenes hetilap költsége ugyanis több százezer forint, ami közelít a fél millióhoz. A Szombathelyi Hírlapban pedig egyelőre hirdetést sem látni. Nemrég pedig maguk a szerkesztők hangsúlyozták, hogy „lapunk nem tartalmaz állami és önkormányzati hirdetéseket, így azzal sem vádolhatnak minket, hogy közpénzből működünk”.
Az április 18-ai számban viszont már két negyedoldalas hirdetés mutatja, hogy kezd beindulni az üzlet. Nem is akárhonnan jött a bevétel: a Vasútvillamosító Kft-től, amely – a reklámja szerint – „hetven éve áll a vasút-villamosítás szolgálatában.” Ez fontos érv lehet azoknál a szombathelyi lakosoknál, akik éppen vasút-villamosítási terveket forgatnak a fejükben - írja cikkében a Magyar Narancs.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy Homlok Zsolt Szombathelyen is komoly karriert futott be. Ő az elnöke a Haladás VSE-nek, továbbá egy másik cége, a Homlok Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság nemrég két közbeszerzést is elnyert a városban. Ők építhetik újjá 1,2 milliárd forintból a Sportligetet, és a 300 millió forintosra zsugorodott Víztorony állagmegóvást szintén ők végezhetik el. A másik negyedoldalas hirdető a Marcus Security, amely a szombathelyieknek a tavalyelőtti és tavalyi karnevál, Szent Márton év egyes eseményei, az Ákos-koncert biztosítása révén lehet ismerős. A Marcus Security néven jelenleg nincsen cég bejegyezve, az idei év elején törölték. A cégkereső a névre a PB Human Consulting Kft-t dobja ki. Egyébként neki is volt vállalkozása, de a cégvezetéstől eltiltották. Ez az eltiltás még most is hatályos - írja a Narancs. Az pedig, hogy mostanság a Marcusnak mennyire jól megy a szekér a győrújbaráti telepük fejlesztése is jól mutatja.
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.
Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.
A Vasútvillamosító Kft. nem is magyar tulajdonú gazdasági társaság, a cégbejegyzés szerint a brnói székhelyű Rafinanz Promotion CZ s.r.o a többségi tulajdonosa, amelynek viszont magyar többségi tulajdonosa van. Nem más, mint Homlok Zsolt, aki a leggazdagabb magyar, Orbán Viktor jó barátjának és strómanjának, Mészáros Lőrincnek a veje. Nem mellesleg, felcsúti lakos.
A PB Human egyik tulajdonosa és ügyvezetője Pongrátz Balázs, aki a Marcus Soldier Team Kft-ben 2016-ig volt tulajdonos. A Marcus Soldier franchise partnere – honlapjuk szerint – Őze Balázs, a Szombathelyen jól ismert Haladás-drukker, a B-közép tagja, aki a Nyugat.hu egy korábbi cikke szerint a Ligetvédők ellen védte a Ligetet még 2016-ban.
Szólj hozzá!