Újabb húzóneveket jelentettek be a Sziget Fesztiválra

Bálint Vágvölgyi 2019-04-25 16:01:00.000000
Idén kilenc headlinerrel várják a fesztiválozókat a szervezők.

A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak költeni, mint tavaly, és két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő, headliner jut.

Az idei húzónevek közé tartozik a nyitónapon, augusztus 7-én  játszó Ed Sheeran, a most bejelentett Macklemore, a National, a Franz Ferdinand, Richard Ashcroft, Post Malone, Marin Garrix, a Florence + The Machine, Johnny Marr vagy a zárónapon, augusztus 13-án zenélő Twenty One Pilots és a Foo Fighters, amely 2,5 órás műsorral érkezik.

Ahogy a főszervező fogalmazott, az idei felhozatalba minden fontosabb könnyűzenei műfaj legnagyobb nevét elhozzák.

Kádár Tamás kitért arra, hogy a Sziget Zrt. mintegy 1,5 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, így ebből a pénzből vissza tudtak forgatni, amire azért is szükség volt, mert a fellépők költségei 20-30 százalékkal nőnek évről évre. Cél az újabb látogatócsúcs is - tavaly több mint félmillióan szórakoztak a Szigeten egy hét alatt.

"A tavaly hozzánk érkezett pénzügyi befektető bekapcsolódásával több más fesztivállal tudunk koordinálni a fellépőkről, ami előnyt jelent" - tette hozzá Kádár Tamás.

A nagyszínpad melletti A38 sátorban lép fel például Frank Turner, a Razorlight, a CHVRCHES, Xavier Rudd, James Blake, Richie Hawtin, a Broken Social Scene és a Metrik, a Petőfi Rádió - Telekom VOLT Színpad a hazai élmezőny mellett első alkalommal külföldieket is kínál, mások mellett Gili Yalót, a Shake Shake Gót, Stella Donnellyt vagy az Inspector Cluzót.

Kardos József programigazgató kiemelte: folytatódik a Sziget tavaly indított Love Revolution kampánya, amely az emberi jogok védelmére, a rasszizmus elleni fellépésre, a zöld bolygó megóvására, a környezetvédelemre, valamint a háborúellenességre fókuszál. A kampány részeként az idei gazdag kulturális programkínálatban is megjelennek olyan témák, mint a környezettudatosság vagy az emberi jogok védelme.

"A nagyszínpadon a két koncert közötti átállások alatt fontos társadalmi kérdésekre hívják fel a figyelmet művészek és gondolkodók. Köztük lesz Jane Goodall világhírű csimpánzkutató, videoüzenetben szól a szigetelőkhöz Al Gore egykori amerikai alelnök, a Climate Reality Project civil szervezet alapítója, akinek aktivistái prezentációt mutatnak be. Az amerikai táncos, Drew Dollaz az oktatás fontosságáról beszél, a szudáni származású Emi Mahmoud, az UNHCR jószolgálati nagykövete slam poetryt ad elő a menekültproblémáról, a szintén táncos svájci Dakota és Nadia a családon belüli erőszak kérdését járja körül" - sorolta a programszervező.

A Hungarikum falu a szentendrei Skanzen kiállítási sátrát hozza a Szigetre, ezúttal is színes és minőségi kínálattal jelentkezik a klasszikus, opera- és jazzszínpad, a Nagy Utcaszínház fellépője pedig a Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata lesz. A Cirque du Szigeten francia, etióp és kanadai társulat is bemutatkozik, a Német Turisztikai Hivatal a Bauhaus 100. évfordulója alkalmából virtuális térrel várja az érdeklődőket, a Magic Mirror sátorban ott lesz a Csillagok háborúja-saga egyik szereplője is, és további helyszínek mellett hagyományosan sportzónát is kialakítanak.

Idén is kinyit a Civil Sziget, a Sátorok Határok Nélkül helyszín a migráció, a kulturális sokszínűség kérdéseivel foglalkozik, az amerikai gyökerű Sziget Portal projekt konténerstúdiójában Irakkal, a palesztin Gázával, Észak-Afrikával és számos más helyszínnel lehet élő kapcsolatot teremteni a befogadás és a tolerancia jegyében. A Színház és Táncsátor egyik előadását Marco Layera rendezi: olyan kiskorú chilei lányok mesélik el történeteiket, akik a családon belüli erőszak, a megfélemlítés, a kiközösítés áldozatai lettek. A dél-koreai Elephants Laugh előadásában Magyarországon élő menekültek szerepelnek.

Kádár Tamás elmondta, hogy a tavalyról már ismert re-pohár rendszer idén is folytatódik, a műanyag tányérokat, -evőeszközöket, - szívószálakat és -zacskókat teljesen száműzik, a fesztivál területén komposztáló üzemet állítanak fel, amelyet az Óbudai-sziget rekultivációjára használnak, a víztakarékosságra kiemelt figyelmet fordítanak és Eco Campinggel is készülnek.

A főszervező beszámolt arról is, hogy bevezetik a karszalaggal összekötött fizetős chipet, a Fesztiválfiókkal mindenki saját platformon vehet igénybe számos szolgáltatást. Idén ismét lesz Luminárium (egy új építménnyel), és felépül a félgömb alakú FullDome, amely babzsákokkal és 360 fokos videoinstallációval szolgálja a lazulást.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67