Két részeg egymásnak adta át a volánt, természetesen az lett, amire ilyenkor számítani lehet

ugytudjuk.hu 2019-04-25 09:30:00.000000
Társuk súlyosan sérült.

A Szombathelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt emelt vádat két férfival szemben.

A vád szerint az egyik vádlott már ittasan érkezett 2018 szeptemberében társa Vas megyei községben lévő lakására, ahol közösen folytatták az italozást. Elhatározták, hogy kimennek a község melletti bányatóhoz horgászni. Ekkor az idősebb vádlott átengedte a forgalomból kivont autóját a  súlyos fokban ittas, vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlottnak, hogy vezesse.

Az ittas vádlott kivitte társát a bányatóhoz, majd az autóval visszatért a községbe és felvette az út mellett gyalogosan közlekedő sértettet. A vádlott a gépkocsival egy kavicsos úton haladt Sárvár felől Zsédeny irányába, amikor ittassága miatt elveszítette uralmát a jármű felett és az út melletti mezőgazdasági területre sodródott .A személygépkocsi a hosszanti tengelye körül többször átfordult mielőtt megállt.

A baleset következtében az utasként felvett sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a gépjármű vezetését ittas társának átengedő vádlottat járművezetés tiltott átengedésének vétségével vádolja és vele szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta, míg az ittasan vezető és 8 napon túl gyógyuló sérüléssel járó balesetet okozó vádlottat súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett  járművezetés bűntettével vádolja és vele szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67