Körforgalom épül Szombathelyen a Jókai és Gagarin utca kereszteződésében

Bazsi Farkas 2019-04-24 09:36:00.000000
Az átépített kereszteződéstől teszik függővé, hogy milyen megoldással tudják közlekedhetőbbé tenni a Kárpáti és a Bartók találkozását.

Régóta téma a városvezetésnél a Kárpáti Kelemen utca közlekedésének helyzete. A legutóbbi közgyűlésen azért került szóba az utca, mert az ott lakók forgalomlassítók megépítését szorgalmazzák. 

Bár a körzet képviselője, Kecskés László (Fidesz-KDNP) támogatta az ötletet, közben olyan szakértői vélemények is elhangoztak, hogy mivel a Kárpáti egy gyűjtőút, így a KRESZ szabályozása szerint arra nem lehet “fekvőrendőröket” kihelyezni. Akkor abban maradtak a képviselők, hogy az áprilisi közgyűlésre egy komplex anyagot készíttettnek arra vonatkozóan, hogy, hogyan lehetne a Kárpáti Kelemen utcát modernizálni, vagyis járdákat, vízelveztőt és esetlegesen forgalom lassítókat megépíteni.


A most elkészült anyagból az is kiderül, hogy a Kárpáti és a Bartók kereszteződésének problémája is a közgyűlés elé kerül. A Kárpátiból érkezők ugyanis nehezen tudnak kihajtani a Bartókra, sokszor hosszú perceket kell várniuk, amire ki tudnak kanyarodni, közben pedig torlódik a sor is.

Arra egyelőre nem született javaslat, hogy ezt a problémát milyen forgalomtechnikai eszközzel oldanák meg, az viszont kiderül, hogy ennek a kereszteződésnek a problémáját majd csak akkor veszik elő, ha már megépült a Jókai és Gagarin utca találkozásában a körfogalom.

Mivel azonban ezt a beruházást nem az önkormányzat végzi el, hanem egy közműtársaság, így azt az anyag nem tartalmazza, hogy erre mikor kerülhet sor. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67