Hatodszor rendezik meg a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatót

Bálint Vágvölgyi 2019-04-24 15:39:00.000000
A nyertes felléphet a a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus fesztivál nagyszínpadán.

Idén is a közönség hozza meg a végső döntést arról, ki nyerje a Nagy-Szín-Pad!-ot, a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutatóját. A versenyt hatodik alkalommal rendezik meg, a döntő május 16-án lesz.

"A Nagy-Szín-Pad!-dal továbbra is ugródeszkát akarunk nyújtani azoknak a zenekaroknak, amelyek klubszinten már bizonyítottak és egyre jobban működnek. Az idei tehetségmutatóba jutott nyolc előadó legjobbja négy hazai fesztivál nagyszínpadán léphet fel 2019-ben és további értékes díjak várják a résztvevőket" - mondta Lobenwein Norbert, a verseny alapítója a Budapesten tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Az idei nyolc indulót, a Follow the Flow-t, a KosziJankát, a New Level Empire-t, a Nomadot, a Stolen Beatet, a Useme-t, a USNK-t és a Bluebay Foxest egy több mint száz tagú szakmai grémium választotta ki.

A négy elődöntőt május 8-tól 11-ig rendezik az Akvárium Klubban, a május 16-i fináléba hárman kerülnek. A zenekarok egyórás koncertjeit az M2 Petőfi TV élőben közvetíti.

Nagy-Szín-Pad! 2019

Hatodik alkalommal indul a könnyűzenei előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, KosziJanka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a The Bluebay Foxes alkotja.

Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója arról beszélt, hogy nemcsak közvetítik a koncerteket, hanem egyfajta showműsor keretében be is mutatják a zenészeket. "A műsorral meg lehet szólítani azokat a nézőket is, akik még nem láthatták ezeket a zenekarokat. Vannak tehetségeink, mi nyilvánosságot adunk nekik" - fogalmazott.

Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója elmondta, hogy a Petőfin 35 százaléknál nagyobb arányban játszanak magyar zenét.

A verseny projektvezetője, Filutás Anna kitért arra, hogy az elmúlt öt évben több mint ötven zenekar fordult meg a Nagy-Szín-Pad!-on, nagyon sokan ma már fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak. Ezek közé tartozik a Halott Pénz, a Margaret Island, a Honeybeast, a Lóci Játszik vagy az Apey & the Pea.  "Az idei győztes bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj átadó gálájára, valamint saját dedikált estét kap az Akvárium Klubban. Emellett minden döntős zenekar egy-egymillió forintos videoklip-támogatásban részesül, egyikük vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba. Az elődöntők valamennyi résztvevője fellép a négy fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein" - sorolta a lehetőségeket Filutás Anna.

Az elődöntők során a szakmai zsűri, a tíz tagú Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai 1-től 10-ig pontozzák a produkciókat, a közönség tizenegyedik tagként voksolhat három platformon (SMS, Instagram, www.nagyszinpad.com) az aznap fellépőkre 20 órától másnap 20 óráig. A szavazatok összesítése alapján dől el a három döntős, akiket május 13-án reggel jelentenek be a Petőfi Rádióban. Akkor újraindul a szavazás a három döntősre, egészen a finálé végéig már csak a közönség voksol.

Az Akvárium Klubban május 8-án a Follow the Flow és KosziJanka, 9-én a Nomad és a New Level Empire, 10-én a Useme és a Stolen Beat, 11-én a USNK és a Bluebay Foxes lép színpadra az elődöntők során. A sajtótájékoztatón a résztvevőktől elhangzott többek között, hogy a Bluebay Foxes a mezőnyben az egyetlen, amelyik angol nyelven adja elő dalait; új dallal készül a USNK és friss műsort mutat be a Stolen Beat a Nagy-Szín-Pad!-on.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67