A Hali ügyvezetője Halmosiról: "...amióta nem a keret tagja, a csapat eredményesebben szerepel"

ugytudjuk.hu 2019-04-24 14:25:00.000000
Tóth Miklós reagált a játékos kemény mondataira.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Halmosi Péter több, mint két hónapja kikerült fegyelmi okok miatt a Szombathelyi Haladás keretéből. A játékos beszélt arról, hogy azóta senki nem beszélt vele a vezetőség részéről arról, hogy mikor térhet vissza a csapatba.

Halmosi Péter: Ha egyesek szerint így kell búcsúznom, sajnálom

ugytudjuk.hu A Haladás korábbi csapatkapitányát két hónapja tették ki a keretből. Több, mint két hónapja, február közepén került ki a Haladás keretéből a korábbi 35-szörös válogatott Halmosi Péter. A zöld-fehérek utolsó hét bajnokijukból ötöt megnyertek, Halmosi attól fél, rossz vége lesz az idénynek.


A Nemzeti Sport nem csak a korábbi csapatkapitányt kereste meg az ügyben, hanem Tóth Miklós ügyvezetőt is, aki szerint Halmosi kikerülése óta a szombathelyi csapat eredményesebben szerepel a bajnokságban. Hozzátette, beszéltek Horváth Ferenc vezetőedzővel arról, hogy van-e visszaút a játékosnak, egyelőre azonban még nem született döntés az ügyben.

„Miután az ominózus edzésen Halmosi Péter hibázott, beszéltünk vele. Akkor abban maradtunk, határozatlan ideig nem látogathatja az edzéseket. A helyzet egyelőre nem változott. Annyit azért érdemes talán megjegyezni, hogy amióta nem a keret tagja, a csapat eredményesebben szerepel. Hogy lesz-e számára visszaút? Múlt héten, a Debrecen elleni mérkőzés előtt beszéltünk erről a vezetőedzőnkkel, Horváth Ferenccel, de még nem született döntés.”

- mondta Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás ügyvezetője.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67