Nem kapnak új parkolót a kőszegi lakótelepen élők

ugytudjuk.hu 2019-04-21 07:59:00.000000
A fideszes képviselők márciusban megszavazták az új parkolók építésének elhalasztását.

A kőszegi lakótelepen huzamosabb ideje fennálló problémát jelent a parkolóhelyek hiánya, írja Rába Kálmán, a város jobbikos képviselője a blogján. A politikus hozzáteszi, hogy a sofőrök sokszor a legextrémebb helyeken tudnak csak parkolni, amiért folyamatosan megbüntetik őket. 

A városban már egy ideje téma a parkolóhelyek bővítése, Kőszeg város önkormányzata két ütemben tervezte ezt megvalósítani. Rába azt írja, hogy az első ütemben már épült néhány parkoló, viszont a második ütemben tervezett 26 új parkoló megépítésének elhalasztották, az erről szóló határozatot márciusban szavazta meg a kőszegi fideszes többség. A parkolók megépítéséhez szükséges tizenhárommillió forintos forrást pedig  a TOP-os projektek előkészítését segítő kerethez csoportosították át a városatyák.  

  

Rába Kálmán még hozzáteszi, hogy szerinte az új parkolóhelyek megépítésének elhalasztásával a Kiss János lakótelepen és környékén élő autósokba „rúgtak” bele, akiknek továbbra sem maradt más, mint a körülményes parkolóvadászat és a büntetések befizetése.

           

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67