A Körmend győzelemmel hangolt a megyei derbire

ugytudjuk.hu 2019-04-18 19:56:00.000000
Továbbra is veretlen hazai pályán a vasi csapat.

Alaposan bekezdtek a csapatok, potyogtak a kosarak mindkét oldalon, írja a BB1.hu. Háromból három triplát értékesítettek a vendégek, akik az ötödik percben 15-10-re vezettek. Ötből négy hármas a másik oldalon, fordult is a kocka (16-15). Zavar keletkezett a pécsiek támadójátékában, sok eladott labda után az utolsó percben, 24-19-nél időt kért Csirke Ferenc. Pongó dudaszós triplájával – jó messziről engedte el – ért véget az első negyed: 26-22.

Csorvási „lesgóljával” folytatódott a mérkőzés, Csirics a kontrából egy trojkával büntetett. Továbbra sem védekeztek a csapatok. A 15. percben, 38-29-nél újra időt kért Csirke. Price tarthatatlan volt, tíz fölé kúszott a különbség. A táblán 51-40 szerepelt az első félidő végén.

Nem volt elég baja a Pécsnek, a félidőben Demeter is jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. Megtört mindkét oldalon a lendület, közel két percig egyik csapat sem talált be a fordulás után. A helyzet nem változott a harmadik negyedben, maradt a tizenegy pontos különbség, 67-56-ról indult a záró felvonás.

Ferencz szerzett labdát, és dobott ziccert, Taylortól pedig érkezett egy homály a sarokból. Nem tudott zárkózni a PVSK, Hammonds hármasa után már 7-0-át futott az MTE, és a húszat súrolta a differencia, jött is a timeout (74-56). Hiába, innen már nem volt visszaút, eldőlt a mérkőzés. Az utolsó néhány percben már mindkét edző tartalékolt, és lehetőséget adott a fiataloknak.

A Körmend megérdemelten nyert, ezzel továbbra is veretlen hazai pályán, nem mellesleg zsinórban tizedik bajnoki sikerét aratta.

 

Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 84-70 (26-22, 25-18, 16-16, 17-14)

Felsőházi középszakasz, 3. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Ádám J., Minár L. (Dr. Gencsev P.)

Körmend: Bradford 9, Németh 2, Price 19/9, Hammonds 13/3, Delas 8. Csere: Ferencz 7/3, Thames 14/6, Csorvási 10, Takács 2, Lajsz -, Oroszi -, Kiss -.

PVSK: Pongó 11/9, Taylor 10, Csirics 3/3, Budimir 20/6, Wright 12. Csere: Demeter -, Bíró 7/3, Olasz 5, Berkics -, Popgyákunik 2.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67