Hangyászsün cseperedik a Fővárosi Állatkertben

Bazsi Farkas 2019-04-16 16:58:00.000000
Igazi állatkerti ritkaságról van szó.

Egészséges hangyászsün utód cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykertben, amelynek keddi közleménye szerint jelentős szakmai sikernek számít a hangyászsünök budapesti szaporítása.

Mint írják, a világon csak nagyon kevés állatkertben foglalkoznak ezekkel az állatokkal, az pedig még ritkább, hogy szaporítani is sikerüljön őket. Ez még a hangyászsünök őshazájának számító Ausztrália állatkertjeiben is ritkaságnak számít, Ausztrálián kívül pedig csak néhány alkalommal fordult elő hasonló siker. A jelenleg három hónapos állatot a közönség egyelőre még nem láthatja.

A hangyászsünök rendkívül ritkán láthatók állatkertekben, Ausztrálián kívül csak alig két tucat, Európában mindössze tizenegy helyen. A Fővárosi Állat- és Növénykertben már az 1910-es években is foglalkoztak tartásukkal, de folyamatosan 2012-óta láthatók újra Budapesten. Az akkor érkezett pár, Tüske és Böki bemutatásával elsősorban az volt a cél, hogy a tojásrakó emlősök is képviselve legyenek a városligeti intézményben, de bíztak benne, hogy majd szaporítani is sikerül őket. 

Tojásból lesz a csoda?

Ismét világra szóló, nemzetközi jelentőségű szaporítási eredménnyel büszkélkedhet a Fővárosi Állat- és Növénykert. Ezúttal a rövidcsőrű hangyászsünöknél volt gyermekáldás. A hangyászsünök - a kacsacsőrű emlőssel együtt - a tojásrakó emlősök közé tartoznak, amelyek egyik különleges élettani sajátossága, hogy emlős létükre nem eleven utódokat ellenek, hanem tojásokat raknak.

A hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, hiszen emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak. Rajtuk kívül az emlősök körében egyedül a kacsacsőrű emlős tojásrakó. A nőstények 22-24 nappal a párzás után rakják le 13-17 milliméter átmérőjű, puha és bőrszerű héjú tojásukat, amelyet az elkövetkező tíz napban ideiglenes képződményként megjelenő hasi költőerszényükben költenek ki. 

A kölyök a kikelés után alig 0,4 gramm tömegű. Az anyaállatnak ugyan nincsenek igazi emlői, de vannak tejmirigyei, amelyek közvetlenül a szabadba nyílnak a költőerszény falában. A kicsi a mirigyek által kiválasztott tejet szívogatja. Általában 45-55 napos koráig marad az erszényben, a tüskéi azonban csak azután kezdenek el nőni, hogy kiköltözik addigi helyéről. Kétszáz napos korárára, amikor a tejről végleg átáll a hangyákra és termeszekre, rendszerint már egy kilogrammnál is nehezebb. A hangyászsünök viszonylag hosszú életű állatok, akár 40-50 évig is élhetnek.

Az állatkert most három hónapos hangyászsün kölykét a gondozókon kívül egyelőre senki nem láthatja, mert az első hónapokban különösen fontos, hogy a kölyök a legteljesebb nyugalomban, zavartalanul fejlődhessen. A közönség az állatkert hivatalos honlapján és Facebook-oldalán tekintheti meg a jövevényt - adta hírül az MTI.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67