Kellemes tavaszinak épp nem nevezehető időben tartott utcafórumot Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a szombathelyi Domus bevásárlóközpontnál. Az esemény természetesen már az EP választási kampány része, ahol megörvendeztetett minket egy sajtótájékoztatóval is.
- lesz Szombathelynek EP-képviselője
- adjon választ a kormány, hány ukrán és mongol vendégmunkás jelent meg Magyarországon
Ujhelyi István elmondta, Derkovits képviselője, László Győző nemrég Brüsszelben járt nála, ahol tárgyaltak. Ott azt a vállalást tette neki, hogy ősztől, amikor feláll az új önkormányzat, remélhetőleg az új közös polgármesterrel átveszi a várost, Szombathelynek lesz EP-képviselője. Azt hozzátette, hogy eddig is rendelkezésre állt, de a mostani polgármestertől sohasem kapott megkeresést.

Számos problémával megkeresték, többek között a szombathelyi szociális bérlakásprogrammal. Céljuk, hogy elérjék azt, hogy Szombathely közvetlenül megpályázható forráshoz jusson e célból.
A másik téma, amiről beszélt, az migráció. Elmondta, az országjárás során az ország minden pontján döbbenettel mesélik az emberek, hogy az elmúlt hónapokban tízezres nagyságrendben jelentek meg EU-n kívüli munkavállalók Magyarországon. Többségében magyarul nem beszélő ukránok (tehát nem kárpátaljai magyarok), valamint mongolok.
Ujhelyi felemlegette, hogy néhány éve még milliárdokért hirdette a Fidesz plakátokon, hogy “Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a munkánkat!” - és azóta sem szól másról a propaganda, bevándorlásellenesre és bevándorláspártiakra próbálják osztani az országot. Majd kijelentette:

“Innen Szombathelyről követelem, hogy a magyar kormányzat adjon tájkoztatást a magyar lakosság számára, hogy az elmúlt hónapokban hányan érkeztek Ukrajnából Magyarországra munkát vállalni, kik szervezik, milyen kormányzati engedélyekkel, hogy több tízezren érkezzenek letörve a magyarországi béreket, letörve a magyar munkavállalók most kezdett bérharcát!” - mondta.
Ujhelyi szerint ez a kormány válasza a rabszolgatörvény miatti szakszervezeti és munkavállalói lázadásra, nem tudja elképzelni, hogy a kormány szépen csendben tűri. Attól fél, hogy az ide szervezett keleti munkavállalók letörik a béreket, a magyarok meg veszik a sátorfájukat és még többen mennek Ausztriába, vagy épp Angliába.
László Győző, aki a házigazda Derkovits-városrészt képviselte az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt nevében, röviden hozzátette, a választás valódi tétje az, hogy leszakadunk, vagy elkezdjük végre a felzárkózást Nyugat-Európához.

Elmondta, az új többség nem lózungokat puffogtat, hanem cselekszik, példaként megemlítve az illegális bevándorlást vizsgáló bizottságot. Megvizsgálnák, kik azok, akik közöttünk élnek, kik vannak itt az Orbán-kormány letelepedési kötvényeivel, hány ukrán bevándorló van a városban.
Közbiztonsági problémát is jelentenek, sajnos az együttélés sem zökkenőmentes velük. “Ezt nem mi mondjuk, ezt a választók mondják.” - tette hozzá, majd azzal zárta gondolatait, hogy a migrációt vizsgáló bizottság létrehozását azonban a Fidesz valamiért mégsem támogatta. Szerinte Szombathelyen is lelepleződött, hogy az üres progpagandát tolja a Fidesz, amikor cselekedni kéne, akkor meg nem tesz semmit.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.