Nem marad el a szombati Haladás-MTK

Bálint Vágvölgyi 2019-04-12 09:49:00.000000
A budapesti csapat jelentős része gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott, ezért kérték a halasztást.

Ahogy már tegnap mi is megírtuk, az MTK Budapest vezetése rendkívüli helyzet miatt halasztási kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságához a Haladás elleni bajnoki mérkőzés kapcsán, mivel csapat jelentős része gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott, ami a játékosok közel kétharmadát, valamint a szakmai stáb pár tagját is érinti.

Az MLSZ a honlapján jelentette be, hogy nincs mód halasztásra. A Szombathelyi Haladás írásban jelezte, hogy nem támogatja a kérelmet. Mint írják, a versenyigazgatóság – figyelembe véve az ellenfél hozzájárulásának hiányát – nem adott helyt a budapesti klub kérésének. A bajnokság programja változatlan marad. A csapatok, a szurkolók és a szövetség érdeke, hogy a nevezéskor vállalt egységes feltételeket minden klub teljesítse.

A Versenybizottság figyelembe vette azt is, hogy a múltban a klubok – szurkolói igényekre is hivatkozva – többször határozottan kérték az MLSZ-től a versenynapok és időpontok betartatását, hogy kiszámíthatók legyenek a találkozók kezdési időpontjai, és azok később ne is változzanak.

A jelen helyzetben ez a szempont különösen hangsúlyos. A bajnokság ezen időszaka minden csapat számára rendkívül fontos időszak: az utolsó harmadban dől el a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás és a kiesés kérdése. Ezért egy-egy mérkőzés előre kitűzött időpontjának esetleges megváltozása lényegesen összetettebb hatást gyakorolhat a többi csapatra és a bajnokság egészére.

Végezetül döntő érv volt az is, hogy a telített versenynaptárban nincs lehetőség rá, hogy egyéb mérkőzésekre gyakorolt hatás nélkül pótolni lehessen az elmaradó találkozót.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67