A Trónok Harca rendezője azt ígéri, hogy a befejező évadban még a Vörös Násznál is sokkolóbb jelenetek érkeznek

Buda Fehér 2019-04-12 11:09:00.000000
Csak hogy legyen miért tőig rágni a körmeidet.

Vasárnap végre elstartol a Trónok Harca nyolcadik, befejező évada. A sorozat készítői egyre több információmorzsát osztanak meg a befejező epizódokról, így tett David Nutter is, aki többek között a mára már szinte legendás, a Castamere-i esők című epizódot rendezte. A rajongóknak nem kell bemutatni ezt a részt, jól tudják, hogy ebben az epizódban sokkolta a széria az egész világot a Vörös Násszal. 

Nutter azonban azt mondja, akkora vérengzést tartogat a tarsolyában, hogy eltörpül majd mellette a Vörös Nász. A rendező arról is beszélt, hogy iszonyú nagy harcjeleneteket forgattak, amik minden résztvevő számára kimerítők voltak. Nutter még azt is belengette, hogy valószínűleg valamelyik csatajelenet fogja tetőzni a Castamere-i esők epizódot.

A rendező végül azt is megosztotta, hogy próbáltak olyan befejezést íni a Trónok Harcához, amivel a legtöbben elégedettek lesznek. Azt viszont bevallotta, hogy szinte lehetetlen volt olyan lezárást kitalálni, ami minden rajongót boldoggá tesz majd, tehát lesznek olyanok, akik kifejezetten utálni fogják a lezáró epizódokat.

(Metro)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67