Az igazi fészekrakó program: Bozzai műfészkekkel várja a visszatérő fecskéket

Bazsi Farkas 2019-04-10 13:58:00.000000
A falu ezzel szeretné elérni, hogy minél több madár költsön náluk.

Nem is nagyon emlékszem mostanában olyan sajtóeseményre, amire ilyen sok újságíró kíváncsi lett volna. Bozzaiban ma délelőtt megtörtént, hogy a megye szinte összes médiuma képviselte magát, ez is mutatja,

a fecskéket mindenki szereti.

Vagyis majdnem mindenki, tavaly ugyanis nagyjából 30 olyan fecskefiókát kellett felnevelnie az Őrségi Nemzeti Park munkatársainak, amiket levert fészkekből kellett menteni. Vannak ugyanis olyanok, akiknek a fecskék kellemetlen szomszédok. A madarak hangosak, és oda piszkítanak a ház oldalába, így hát szabadulva a kellemetlen szomszédoktól, egyszerűen leverik a fészkeket. Holott ezt törvény is tiltja. Sem költési időben, sem pedig azon kívül nem szabad leverni a fészkeket. 


Minden egyes esetben a Nemzeti Parkot kellene értesíteni, hogy a szakemberek eldönthessék mi legyen a fészek sorsa. 

Magyarországon az utóbbi időkben közel 1 millió fecske tűnt el. Egy fecske egy nyáron egy kiló rovart fogyaszt el, ami azt jelenti, hogy 1 millió kiló rovar nincsen most kiszedve a rendszerből. Ez mezőgazdasági károkat és betegségek megjelenését hozta magával. Ezen a tendencián szeretne most javítani Bozzai.

A faluban készen vásárolt mű, és a gyerekek által készített fecskefészkeket szereltek a polgármesteri hivatal falára, összesen 30 darabot, valamint ezentúl arról is gondoskodnak, hogy a hivatal mögötti területen mindig legyen egy úgynevezett sárzó. Egy egy nagyobbacska pocsolya, amiből a fecskék a fészek alapanyagául szolgáló sarat fel tudják szedni.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67