Eléggé elromlott az idő szerdára

György Unyatyinszki 2019-04-10 06:01:00.000000
Gondoljunk arra, hogy mennyire jó ez viszont a mezőgazdaságnak.

Eddig meglehetősen szép tavaszunk volt, ám ez együtt járt azzal, hogy kevés csapadék hullott, ami pont a mezőgazdaságnak igencsak komolyan betett.

Hihetetlen volt látni, hogy április első hetében öntözték a földeket, ahol tehették.

Ez viszont szerdától alaposan megváltozik. Már az éjszaka erősen, illetve gyengén felhős területek egyaránt lesznek, a Nyugat-Dunántúlon több helyen esőre, záporra, főként az éjszaka első felében zivatarra is felébredhettünk - írja az OMSZ előrejelzése. A régióban és az ország északkeleti részén erősen felhős területek is lehetnek délelőtt, eső nélkül biztosan nem ússzuk meg a reggelt.

Kora délutánig inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehet eső, illetve északkeleten záporok, majd délkelet felől egyre többfelé valószínű zápor, zivatar, illetve eső. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de délkeleten 23, 24 fok is lehet. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon ennél több fokkal hűvösebb lesz, a nyugati határvidéken csak 10 fok közeli csúcshőmérséklet valószínű.

Ez az esős, zivataros idő várhatóan jövő hét elejéig kitart, utána ismét jobban kitisztul az idő, amolyan záporos április várható, sok napsütéssel az előrejelzések szerint.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67