Csúnyán lerendezte Ujhelyi István az ellene akciózó Fidelitast

György Unyatyinszki 2019-04-10 10:28:00.000000
Kínos jelenetek a kormánypárti fiataloknak.

Szegeden tartott fórumot és utcai aláírásgyűjtést az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István kedden délután. A politikus az elmúlt hetekben a kormánypártok és a hozzájuk kötődő média célkeresztjébe került, kritizálva állítólagos lakásfelújításának luxusköltségeit - az állításokat cáfolva Ujhelyi nyilvánosan körbe is vezette a sajtó képviselőit a házánál, ahol kiderült, nincs jakuzzija, mint azt állították róla.

A kormánypárti állítások szerint a meg sem valósult felújítást a botrányba került SZEVIÉP-en keresztül intézte a politikus, noha bíróság is kimondta, hogy Ujhelyinek nem volt köze a cég pénzügyeihez. Emiatt ment akciózni a helyi Fidelitas az MSZP aláírásgyűjtő standjához, ahol nyilvánosan követelték olyan számlák bemutatását, amelyek Ujhelyi szerint nem is létezhetnek. Ezt követően a politikus magához ragadta a vita irányítását:

  • Megpróbálta aláíratni a fidelitasosokkal, hogy Magyarország mindenképp maradjon az Európai Unió tagja. A fiatalok elmondták, hogy egyetértenek, de nem írták alá.
  • Ujhelyi elmondta, hogy a Fidesz-kormány akadályozza a város fejlődését, mert nem fideszes a városvezetés, erre a Fidelitas előállt a Modern Városok Program fejlesztési pénzeivel, amit épp tavaly év végén kért vissza mindenhonnan a kormány, illetve leállt számos projekt, köztük Szegeden is.
  • A legtöbb fejlesztési pénzt az EU adta a városnak (lézerközpont megépítése), ezt a Fidelitas úgy akarta beállítani, mintha a kormány adta volna, de pont egy EP-képviselőnek ezt nem tudták beadni.

A néhány perces felvétel további érdekességeket is tartogat, akinek van hozzá kedve, tekintse meg.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67