A Haladás a legutóbbi fordulóban nagy meglepetésre nyerni tudott a Budapest Honvéd vendégeként, ezzel november óta először gyűjtötte be a három pontot. Horváth Ferenc vezetőedző együttese számára így halványan ugyan, de felcsillant a remény, hiszen már csak 11 pont volt a hátránya a bennmaradást illetően.


A Szombathelyre kilenc mérkőzéses veretlenségi szériával érkező lila-fehérek kezdték jobban a találkozót, veszélyesebb támadásokat vezettek és Novothny Soma fejesével bő negyedórát követően megszerezték a vezetést. A vendégek ezt követően is uralták az összecsapást, és a félidő hajrájában növelték előnyüket, igaz, Novothny második találatához kellett a 108-szoros válogatott Király Gábor óriási hibája.


A fordulást követően egy darabig nem változott a játék képe, a hatvanadik percben azonban kettős cserét végeztek el a hazaiak, ez pedig alapjaiban változtatta meg az összecsapást: Funsho Bamgboye és Németh Márió lépett pályára, ez a duó öt perc leforgása alatt megfordította a mérkőzést, a nigériai támadó kettő, a magyar játékos egy gólt szerzett a 62. és a 67. perc között.


A megzavarodott Újpest nem is tudott már újítani, így a Haladás, amelynek kapujában cserélni kellett, sorozatban második sikerét gyűjtötte be - ebben a szezonban először.

A szombathelyiek az idény során először nyertek két egymást követő mérkőzésen, míg a fővárosiaknak kilenc találkozóból álló veretlenségi sorozatuk szakadt meg.
OTP Bank Liga, 24. forduló:
Szombathelyi Haladás-Újpest FC 3-2 (0-2)
Szombathely, 3023 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Bamgboye (62., 67.), Németh Márió (65.), illetve Novothny (17., 38.)
sárga lap: Habovda (53.), Bamgboye (68.), Ofosu (83.), illetve Ristevski (72.), Traoré (85.)
Haladás: Király (Rózsa D., 81.) - Habovda, Saláta, Tamás, Németh Milán - Dausvili (Németh Márió, 60.) - Ivanov, Holdampf, Rui Pedro, Ofosu - Gaál (Bamgboye, 60.)
Újpest: Pajovic - Pauljevic, Litauszki, Ristevski, Burekovic - Beridze (Simon K., 84.), Nwobodo, Sankovic, Zsótér (Traoré, 70.) - Onovo, Novothny (Solomon, 82.)

































Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.