Visszatér Szombathelyre a Haladás volt középpályása, Rácz Barnabás

ugytudjuk.hu 2019-03-08 17:27:00.000000
Ellenfélként.

A Szombathelyi Haladás saját nevelésű középpályása, Rácz Barnabás a télen igazolt Újpestre, a hétvégén már ellenfélként lép pályára a Rohonci úton. Rácz a zöld-fehérek hivatalos honlapjának nyilatkozott a meccs előtt.

- Jól érzem magam Újpesten, rendszeres játéklehetőséget kapok és csapat is jól szerepel – mondta Rácz. – A beilleszkedéssel sincs probléma, úgy érzem, befogadtak a srácok. A gólok, gólpasszok viszont egyelőre hiányoznak a játékomból – ezeken javítanom kell. A saját játékomat nem az én tisztem megítélni, ez a szakmai stáb dolga. Ami a szombati bajnokit illeti, ugyanúgy készülök, mint bármelyik más, soron következő bajnokira – de természetesen tudom, hogy azért számomra egy különleges meccs lesz.

Furcsa lesz ellenfélként pályára lépni a Haladás Stadionban, de ezt félre kell tennem, hiszen az Újpest játékosa vagyok, csapatom céljaiért küzdök.

A héten nem beszéltem volt csapattársaimmal és ők sem kerestek annyiszor, mint korábban, majd a meccs után beszélünk. Azon nem gondolkodtam, hogy fogadnak a Hali-szurkolók, a meccsre koncentrálok, nem az esetleges reakciókra. Mindenesetre amikor Szombathelyen futballoztam, jó viszonyt ápoltam a drukkerekkel.

A Szombathelyi Haladás - Újpest FC találkozó szombaton 17 órakor kezdődik. A szombathelyiek várhatóan a Király – Habovda, Saláta, Tamás, Németh Milán – Dausvili, Golodiuk, Ivanov, Ofosu – Rui Pedro, Gaál összeállításban lépnek pályára.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67