Délelőtt a fizetését, délután a titkárnőjét is elvették az ellenézékivé lett szombathelyi alpolgármestertől

Bazsi Farkas 2019-03-07 07:05:00.000000
Lassan semmi sem maradt Molnár Miklósnál amitől meg tudják fosztani.

Január 8. óta szövetségből ellenség lett Szombathelyen Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármesterből. Molnár az ellenzékkel szavazott azon a rendkívüli közgyűlésen, amint a baloldal hívott össze a rabszolgatörvény ellehetetlenítése miatt. Bár igaz az alpolgármester akkor nem a napirendet szavazta meg, csupán azt, hogy a javaslatot napirendre vegye a testület, így azt tárgyalása. 

Árulózással kezdődött, alpolgármesteri jogkörök visszavonásával folytatódott, majd legutóbb Molnár alpolgármesteri fizetését is megvonta a polgármester Puskás Tivadar. Így a továbbra is posztján lévő, de jogkörökkel nem rendelkező alpolgármester bruttó 950 ezer helyett, bruttó 200 ezer forinttal, plusz költségtérítéssel kénytelen beérni.

A szerda délelőtti fizetéscsökkentést, délután újabb intézkedés követte. A polgármester ugyanis áthelyezte Molnár titkárnőjét egy másik posztra, így Molnárnak most már közvetlen munkatársa sincsen.

Tényleg nem sok minden maradt, amit még el lehet venni, meg lehet vonni, csökkenteni lehet Molnárnál, bár amennyire tudjuk a külön irodája és a parkolóhelye a nemrég 23 millió forintból felújított fedett polgármesteri parkolóban még megvan. Nem tippet akartunk adni. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67