M. Richárd felháborodott: „Az emberek szeretnek utálkozni, és én erre egy maximálisan megfelelő alany vagyok"

Bálint Vágvölgyi 2019-03-06 09:34:00.000000
Mindezt az Echo TV kamerái előtt mondta a Dózsa György úti, halálos baleset egyik vádlottja.

Az Echo TV Razzia című bűnügyi műsora készített interjút a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset egyik gyanúsítottjával. M. Richárddal. Vagyis Molnár Richárddal, ugyanis teljes névvel és arcát mutatva vállalta a tévés szereplést, amiben a baleset mellett beszél a magánéletéről és érzéseiről is.

Razzia/2019.03.05.

A Dózsa György úti baleset vádlottja úgy érzi, nem szolgált rá arra, hogy gyűlöljék. A szívműtét előtt álló férfi csak a Razzia stábjának adott interjút. A műsorban felidézte a baleset körülményeit és elmondta: ő abban vétkes, hogy gyorsabban hajtott a megengedettnél, így nem tudta elkerülni a balesetet.


„Magát a balesetet az okozta, hogy a másik sofőr rosszul kanyarodott, levágta a kanyarívet, illetve nem adta meg az elsőbbséget számomra. Én pedig azért nem tudtam elkerülni a balesetet, mert 50 km/óránál nagyobb sebességgel mentem” - idézi fel a baleset körülményeit a férfi.

M. Richárd emellett fel is háborodik a műsorban:

„Az emberek szeretnek utálkozni, és én erre egy maximálisan megfelelő alany vagyok a múltammal, a jelenemmel, a külsőmmel, a viselkedésemmel, pedig hangsúlyozom, bennem semmilyen provokatív dolog nincs.”

 M. Richárdot kiengedték az előzetesből, mivel sürgős szívműtét előtt áll. Rehabilitációja 4-5 hónapig is eltarthat. Azóta már egy edzőteremben is látták.

Az ügyészség a balesetben részt vevő mindkét autó sofőrje ellen vádat emelt. A szabálytalanul kanyarodó Citroen (ebben az autóban haltak meg ketten) sofőrje két év fegyházat kaphat felfüggesztve, M. Richárdra pedig hét év letöltendőt kértek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67