A Körmend saját nevelésű játékosa szerint a 20 pontos előny ellenére nem szabad biztosra menniük az Alpok Adria Kupában

Bálint Vágvölgyi 2019-03-06 15:30:00.000000
Németh Ákos elmondta, mi kell ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe.

Az Egis Körmend tegnap este 105-85-re legyőzte a lengyel Gliwicét az Alpok Adria Kupa negyeddöntőjének első felvonásán. A piros-feketék saját nevelésű hátvédje, Németh Ákos 19 perc alatt 5 pontig, 3 lepattanóig és 2 gólpasszig jutott a találkozón. Így értékelt a lefújás utáni sajtótájékoztatón:

– Az első félidőben kitűnően kosárlabdáztunk, dobtunk ötvenhárom pontot és csak harminckettőt kaptunk. A második félidőben viszont visszaesett az agresszivitásunk védekezésben, ötvenhárom pontig jutott ellenfelünk a szünet után, ami kifejezetten sok. Nem szabad biztosra mennünk, annak ellenére sem, hogy húsz ponttal győztünk, hiszen a ZTE is megverte őket huszoneggyel, Lengyelországban mégis kikapott huszonkilenccel. Idegenben is agresszíven kell mennünk, és akkor lehet esélyünk bejutni a döntőbe.

(via BB1)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67