Ha nem lenne a Loki és a Paks, akkor több légiós lenne pályán az NB I-ben, mint magyar

György Unyatyinszki 2019-03-31 13:50:00.000000
Ha nem lenne a Paks és a Debrecen, akkor több idegenlégiós lenne a pályán, mint magyar.

Miután híre kelt, hogy a Kisvárdában mindössze egy magyar játékos szerepelt a kezdő tizenegyben a labdarúgó NB I szombati fordulóján, megnéztük, hogy milyen arányban léptek pályára idegenlégiósok a magyar klubcsapatokban. A szám alapján akár arra is következtethetnénk, hogy a magyar bajnokság olyan vonzó a külföldiek számára, mint a nyugati elit bajnokságok.

95 pályára lépő magyar mellett 72 idegenlégiós játszott a fordulóban.

Kiemelésre érdemes a Haladás, ahol 7:7 arányban szerpeltek magyarok és külföldiek, a Kisvárdában végül egy cserének köszönhetően két magyar is játszhatott a lefújásig a Fradi ellen. Egyébként az FTC-nél 4 magyar mellett szerepelt 10 idegenlégiós.

A magyarok javára egyébként a Paks javította leginkább a statisztikát, ott pusztán magyar játékosokból áll az egész csapat (14:0 volt az arány). Szintén sokat javított a Debrecen, ahol cserékkel együtt 13 magyar és egy idegenlégiós lépett pályára. Ha ezt a két csapatot levesszük a statisztikából, akkor látható, hogy

a többi klubnál 68 magyar és 71 idegenlégiós játszott szombaton.

Az arányok a szombati mérkőzéseken pályára lépő játékosoknál (magyar:idegenlégiós):

  • Debrecen: 13:1
  • Vidi: 8:6
  • Haladás: 7:7
  • Felcsút: 8:6
  • Honvéd: 6:8
  • Paks: 14:0
  • Kisvárda: 2:12
  • Ferencváros: 4:10
  • MTK: 11:3
  • Diósgyőr: 8:5
  • Újpest: 5:9
  • Mezőkövesd: 9:5

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67