Dugódíjat vezetne be az LMP

Buda Fehér 2019-03-02 13:02:00.000000
Szerintük ez lenne a megoldás a légszennyezettségre.

A Lehet Más a Politika törvénymódosítást kezdeményez, hogy bevezessék Budapesten a dugódíjat, írja az MTI. Gál József, a párt fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, az LMP szerint a légszennyezettségre és a dugók elkerülésére a legjobb megoldás a behajtási díj bevezetése.

Emlékeztetett, a díj bevezetésére még Demszky Gábor (SZDSZ) korábbi főpolgármester idején, a 4-es metró beruházásához kapcsolódva 2013-ban született döntés, és a díj bevezetése uniós kötelezettség is. Úgy fogalmazott, "örülhetünk, hogy a sokat kritizált Európai Unió eddig nem szabott ránk valamilyen büntetést".

Gál József felhívta a figyelmet egy évekkel korábbi törvényre, amely szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat; Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester erre a jogszabályra hivatkozva halogatja folyamatosan a dugódíj bevezetését. Az ellenzéki párt szerint a befolyt díjakból P+R parkolókat lehetne építeni, továbbá fejleszthetnék a tömegközlekedési hálózatot Budapesten, és ezek hatására csökkenhetne a levegőszennyezettség.

Más témában, kérdésre válaszolva kijelentette: a Sorsok Háza megnyitásának elmaradása azt mutatja, hová fajulhat az, ha egy ilyen fontos intézmény körül nincs konszenzus.

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője kritikát fogalmazott meg a Brüsszelt támadó magyar plakátkampány miatt, Gál József azt mondta, a néppárti politikusnak cselekednie kell a "néppártot palira vevő Orbán Viktorral szemben". Hozzátette, az LMP igazából arra kíváncsi, hogy "az Állami Számvevőszék ilyenkor hol van és mit csinál". 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67