Az EU legfrissebb felmérése szerint a Momentum bejuthat az EP-be

György Unyatyinszki 2019-03-29 13:58:00.000000

Az európai parlamenti választásokhoz közeledve ismét közzétette minden országra vonatkozó közvélemény-kutatását az Európai Unió, felmérve az egyes pártok támogatottságát, valamint az EP-frakciók várható mandátumait.

A felmérés még az előtt készült, hogy a Fideszt felfüggesztette volna frakciója, az Európai Néppárt, az adatokat tehát ennek fényében is érdemes szemlélni.

A Fidesz a legutóbbi választáshoz hasonlóan 13 képviselőhelyet gyűjthet be idén májusban. Az MSZP és a Jobbik is 3-3 képviselőhellyel számolhat, valamint a DK is várhatóan magáénak tudhat egy helyet.

Az LMP azonban vesztett támogatói bázisából, az korábban is a bejutási küszöbön billegő párt 3 százalékos támogatottságra esett vissza. Bár részletes preferenciaváltozásokat nem közöltek, de vélhetően ez a Momentum malmára hajtotta a vizet, ugyanis a párt a kutatás szerint elérte a 6,4 százalékot, ami már biztonságosnak tűnik a bejutáshoz.

A legnagyobb frakciók közül a Néppárt (EPP) 188 képviselőhelyre számíthat, míg a szociáldemokraták (S&D) 142 helyet szerethetnek tagpártjaik eredményétől függően.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67