Idén több érdekes programmal bővítették a szervezők az Autizmus Világnapi szombathelyi rendezvényt. A hagyományos kék sétán túl március 25-én szakmai fórumot rendeztek, amelynek témája a helyi autizmusellátás volt, de lesz flashmob, kék futás és kék mozi is várja az érdeklődőket.
A rendezvénysorozatot a PontMás Alapítvány és az Esőemberke Alapítvány indította.
Íme a program:


A szervezők kiemelték, hogy fontosnak tartják az érzékenyítés a pedagógusok, szülők gyermekek körében. A társadalmi felelősségvállalás, szülők, civil szervezetek aktív segítségével és összefogással valósulhat meg.
Nagyon kevés az autizmus specifikus gyerekekre szakosodott gyógypedagógus. A helyzetet tovább súlyosbítja. hogy a szakemberek nem mennek vidékre, és az utánpótlás képzéssel is bajok vannak.
Az autistáknál a fejlesztés szerepe rendkívüli fontos, ehhez is szakember kell valamint meg anyagi támogatás, hogy az eredményes terápiára: a kutya-, mozgás-, művészetterápiára elhordhassák a gyerekeket.
De ugyanúgy fontos, az akadálymentesítés az intézményekben. Kevesen tudják, de az autistákat olyan dolgok is zavarhatják, mint a például a neon villogása. Csendes, elvonulásra alkalmas helyiségek és alacsony osztálylétszámok szükségesek ahhoz, hogy egy autistát fejleszteni tudjanak a szakemberek.
Általános és felsőbb iskolákban nehéz a széles spektrumon elhelyezkedő diákokat a képességeikhez mérten elhelyezni. A diagnózis felállítása hosszú idő és kevés a befogadó intézmény, akikhez járhatnak a gyerekek.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.