Toroczkai Szombathelyen: A bajszos ember meghalt

BZ 2019-03-21 09:59:00.000000
A Mi Hazánk Mozgalom Szombathelyen tartott fórumot.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hunnia egykori alapítója, a Jobbikból az elnöki tisztújítást elbukva követően kilépett Toroczkai László Dúró Dórával és több, a Jobbik eredeti, radikális szárnyához tartozó ex-párttagokkal alapította tavaly nyáron a Mi Hazánk Mozgalmat. Most az EP-választás előttre időzítve országjárást tart, hogy megismerkedjen a helyi szervezetek képviselőivel. A szombathelyi Forum Étteremben tartott szerdán előadást, előtte a sajtó képviselőinek is beszélt a Mi Hazánkról.

Toroczkai elmondta, az országjárás célja, hogy tudassa az emberekkel, hogy a mára kétpólusúvá vált politikában létezik egy harmadik, amit ők képviselnek. A két pólus a Fidesz alkotta NER, illetve az “egyesült balliberális tömb”, amiben a Jobbik és a DK karöltve vesz részt. Felemlegette, hogy Egerben a jobbikos Mirkóczki Ádám mögé egységesen felállt az ellenzék, szerinte a Jobbik mára balliberális bástyává vált és 2022-ben biztosan közös listán indítja jelölteit.

Hozzátette, hogy Vona Gáborral való harca a párton belül is erről szólt (Toroczkai a radikális, Vona a néppárti irányt képviselte).

Toroczkai szerint két fő ideológus tartja fenn a mai politikai rendszert, az egyik Orbán Viktor, a balliberális oldalon pedig kizárásos alapon, az a Gyurcsány Ferenc, aki már jó ideje nem a pénzért, hanem a saját ideája megvalósításáért politizál.

Toroczkai azt mondta, ez az idea pedig az, hogy az európai nemzetállamok helyett létrejöjjön az Egyesült Európai Államok.

Alternatívaként tekint magukra, mivel szerinte az emberek többsége sem Orbán Viktort, sem Gyurcsány Ferencet nem akarja, csak a szerintük kisebbik rossz közül döntenek. A Mi Hazánkkal gyökeres változást szeretne elérni, létre akarja hozni a “nemzeti ellenzéket”.

Toroczkai országjárása másik nagy céljának azt emelte ki, hogy megismerje a magyar valóságot és a valós problémákat. Azt mondja, sokat beszél az emberekkel, délelőtt a 4000 fős Ásotthalom polgármesteri teendőit látja el, majd felkerekedik és országszerte fórumokon beszél, így történt ez Szombathelyen is.

Arra az újságírói kérdésre, hogy hol helyezi el magát a politikai térképen, kitérő választ adott, szerinte idejétmúlt a hagyományos bal-jobb definíció, főleg azok után, hogy az elmúlt években a Fidesz liberális pártból jobb oldali konzervatív, majd nemzeti radikális párt lett, a Jobbik pedig ugyanezt tette az ellenkező irányba. Magukat úgy határozza meg, ők a bevándorlásellenes tábort képviselik. Szerinte a magyar érdekekért nemzeti alapon lehet a legjobban fellépni.

Szerinte kétféle módon lehet definiálni a politikát: az egyik oldalon a nép pártján áll a Mi Hazánk, a másik oldalon pedig mindenki más.

A közelgő választásra is kitért, önálló EP-listát indítanak, első helyén ő maga indul, őt követi sorban Dúró Dóra, Árgyelán János, dr. Popély Gyula, majd Gulya Tibor. Vasban eddig négy helyen jött létre tagszervezet: Szombathelyen, Sárváron, Kőszegen és Vasváron. Torockai állítása szerint jelenleg 3-4 ezer tagjelöltjük van jelenleg az országban.

A sajtótájékoztató után fórumot tartottak, ami gyakorlatilag abból állt, hogy a sajtónak a fentieket 20 percben elmondó Toroczkai László ugyanezt elmondta két órában körülbelül harminc érdeklődőnek.

A leginkább érdekes részek a végén következtek, amikor kérdezni lehetett. Ha valakinek eddig nem tűnt fel, itt vált végérvényesen világossá, hogy a Mi Hazánk ott folytatja, ahol a Jobbik abbahagyta, amikor a néppárti fordulatot megkezdték.

Volt, aki azt kérdezte, mi a garancia arra, hogy a Mi Hazánk nem jut a Jobbik sorsára, amit kis vonázással elintézett Toroczkai: arra emlékeztetett, hogy a Jobbik radikális vonala (akik most a Mi Hazánk vezetői) egykori miépes fiatalok voltak, míg Vona Gábor liberális fideszes volt. Ő maga bajtársi közösséget alkotna.

Egy másik felszólaló kijelentésén majdnem meghökkentünk, aztán rájöttünk, hol is vagyunk. Emberünk azt mondta, hosszú ideje azon dolgozik, hogy meggyőzze a környezetét a mindenkori radikális jobb oldal hasznáról, kezdve a Miéppel, majd Jobbikkal, most a Mi Hazánkkal, innen átadjuk a szót neki:

"Nagyon szép, amit elmondtál, amit megvalósítanátok. Ezt, amit te mondtál: politikusok, bankok elszámoltatása, mezőgazdaság rendbetétele, gazdaság rendbetétele,

ez sem globálisan, sem európai szinten, sem magyarországi szinten demokratikusan nem működik. Ide egy kicsi bajszú ember kell, ehhez, hogy működjön, sehogy máshogy nem fog működni, ezt te is tudod.”

Toroczkai Hitler nevének kiejtése nélkül reagált: "A bajszos ember meghalt. 2006-ban megpróbáltuk az utcáról megdönteni a rendszert, nem sikerült." Majd részletezte, hogy sokan elveszítették a reményt, de nagyon sokan, akik akkoriban az utcán tüntettek, már nincsenek az országban:

"Tudom, értem, amit mondasz, csak ehhez nép kell."

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67