Kikapott Szlovákiától a magyar labdarúgó válogatott

Bazsi Farkas 2019-03-21 22:37:00.000000
A hazaiak mind a két félidőben a hajrában találtak be.

 A hazaiak mind a két félidőben a hajrában találtak be: a 42. percben Ondrej Duda révén szereztek vezetést, a végeredményt pedig Albert Rusnák állította be a 85. percben.

A magyarok, akik Szoboszlai Dominik személyében újoncot is avattak, ötödször találkoztak a szlovákokkal, két döntetlen mellett harmadszor maradtak alul.

A selejtezősorozat folytatásában Marco Rossi szövetségi kapitány csapata vasárnap 18 órától a világbajnoki ezüstérmes horvátokat fogadja a Groupama Arénában.


A csapatokat mindkét szurkolótábor élőképpel fogadta. A vendégdrukkerek a felső szintet pirossá, az alsót zölddé "varázsolták", a magyar trikolort megjelenítve pedig a kettő közé egy hatalmas fehér molinón az volt olvasható, hogy "erő, hűség, remény". A hazai szimpatizánsok országuk címerét feszítették ki.

A mérkőzés elején egyik csapat sem esett neki a másiknak, amolyan puhatolózó volt a játék, így az első kapura lövésre a nyolcadik percig kellett várni, de az is jócskán elkerülte a magyar kaput. Az első igazán veszélyes szituáció szintén Gulácsi kapuja előtt alakult ki, de a magyarok szerencséjére a szlovákok egyik legjobbja, Hamsik nem tudta átvenni a labdát, pedig ziccerben lőhetett volna. A magyarok ugyan nem szorultak be, azonban egyre veszélyesebbé váltak a hazai akciók, a 11. percben már Gulácsinak kellett mentenie, nem sokkal később pedig a keresztléc segítette ki a magyarokat.

Az első negyedóra után Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai sokkal jobban megszűrték a hazai támadásokat, így lehetőségek nélküli mezőnyjátékot láthatott a közönség, amelynek magyar része ekkor nem a meccsel foglalkozott, hanem Romániát és Szlovákiát szidalmazta kórusban. Tulajdonképpen eseménytelenül telt a mérkőzés a 40. percig, amikor a magyaroknak volt két ígéretes támadásuk, de mindkettő végén blokkolták a lövést a hazai védők. Ezt követően váratlanul a szlovákok szereztek vezetést, a bekapott góltól ráadásul megzavarodtak a magyarok, akiknek így kifejezetten jól jött a szünet.

A folytatásban kiegyenlített játék zajlott a pályán, kaput eltaláló lövésig viszont csak a magyarok jutottak, igaz, Dubravkának azért bravúrra nem volt szüksége. Némi izgalmat az jelentett, hogy a magyar szektor melletti részen, ahol szintén sok vendégdrukker foglalt helyet, kisebb összetűzés alakult ki, de a biztonságiak hamar szétválasztották a feleket, majd a rohamrendőrök is bevonultak a további rendbontás megelőzése érdekében. 

Rossi az újonc Szoboszlai és a válogatottban 99. alkalommal szereplő Dzsudzsák személyében egy-egy fiatal és rutinos futballistával próbálta frissíteni és támadóbbá tenni a csapatát. Bár mezőnyfölényt így sem sikerült kiharcolni, de nyíltabbá vált a magyarok játéka, melynek következtében mindkét gárda előtt több lehetőség adódott, Szalai lövésénél a szlovák kapusnak először kellett bravúrral hárítani, de veszélyes volt Orbán fejese és Dzsudzsák lövése is, ugyanakkor Gulácsinak szintén volt dolga többször is.

A hajrára teljesen kinyílt a magyar csapat, amelyben az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Holender is szerepet kapott, de így a szlovákok egy-egy labdavesztést követően könnyen vezethettek gyors ellentámadásokat. Előbb les miatt még érvénytelenítették az újabb góljukat, másodjára viszont már nem tudta elkerülni a hazai sikert bebiztosító gólt Rossi együttese. A hátralévő időben ugyan próbálkozott becsülettel a magyar válogatott a szépítés reményében, de végül Dubravka néhány védéssel ezt is megakadályozta - írja az MTI.

 
Szlovákia-Magyarország 2-0 (1-0)
Eb-selejtező, E csoport:
Nagyszombat, Anton Malatinsky Stadion, 14 235 néző, v.: Vlagyiszlav Bezborodov (orosz)
gólszerzők: Duda (42.), Rusnák (85.)
sárga lap: Vavro (21.), Kucka (50.), Hamsik (77.), Skriniar (90.), illetve Kalmár (10.), Korhut (59.), Nagy (88.)

Szlovákia: Martin Dubravka - Peter Pekarik, Denis Vavro, Milan Skriniar, David Hancko - Juraj Kucka, Stanislav Lobotka - Marek Hamsik, Ondrej Duda (Pavol Safranko, 87.), Albert Rusnák (Jaroslav Mihalik, 93.) - Robert Mak (Miroslav Stoch, 79.)

Magyarország: Gulácsi Péter - Lang Ádám (Holender Filip, 81.), Willi Orbán, Kádár Tamás - Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, 54.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Dzsudzsák Balázs, 61.), Korhut Mihály - Kovács István - Szalai Ádám

I. félidő: 42. perc: a rosszul váltó magyar védők mellett Rusnák kapott a labdát a 16-os jobb oldalán, majd befelé húzott, lőtt passzából pedig Duda közelről a kapu jobb alsó sarkába helyezett (1-0).

II.félidő:  85. perc: Duda passza után Rusnák cselezett befelé a 16-os jobb oldalán, majd kilőtte a rövid alsó sarkot (2-0).

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67