Két hete számoltunk be róla, hogy botrányt okozott a kőszegi közgyűlésben egy ügyvéd, aki nem kapott szót a Huber László (Fidesz-KDNP) polgármestertől. Az ügyvéd 50 ember nevében szólalt volna fel. Ügyfelei a Kastélykert Lakópark lakói. A lakóparknak egy magántelek ad otthont, ám annak rendezési tervéről az önkormányzat dönt.
Két héttel ezelőtt a kőszegi testület tárgyalta a településrendezési eszközök módosításával kapcsolatos napirendet, ennek egyik pontja volt a Kastélykert Lakópark területe is. Itt két pontban módosult a korábbi rendezési terv. Egy 466 négyzetméteres, korábban zöld területi besorolást kapott telek építési engedélyt kapott, valamint egy korábban kerékpárútnak kijelölt terület parkolóvá alakult. A terület egyébként Huber polgármester házának közvetlen szomszédságában van.

A polgármester elfelejtett szólni a napirend tárgyalása előtt, hogy közvetlen érintettsége van az ügyben, pedig törvényi kötelezettsége lett volna és a kőszegi önkormányzat szervezeti és működési szabályzata is előírja - ezt már Rába Kálmán a kőszegi önkormányzat jobbikos képviselője mondta egy ma tartott sajtótájékoztatón.
Rába hozzátette, hogy Hubert feledékenysége miatt most az önkormányzat Pénzügyi, Jogi és Rendészeti Bizottsága fogja meghallgatni. A bizottsági meghallgatás után pedig a közgyűlésnek kell majd döntenie arról, hogy csökkentik-e a város első emberének fizetését a törvény adta lehetőségekkel, akár maximum 25%-val.
Huber most 902 ezer 025 forint havi jövedelemben részesül. Bár a bizottság és a közgyűlés is fideszes többségű, ha valóban csökkentik a polgármester fizetését, akkor az 225 ezer forint mínuszt jelent.
Rába azt mondta, tudják, hogy a város, így a lakópark is parkoló gondokkal küzd. Nem az ellen van kifogásuk, hogy parkolót építenek, hanem az ellen, hogy egy ilyen ügyben a polgármester nem jelzi az érintettségét.
Harkai Norbert, az Összefogás Kőszegért Egyesület elnöke a kivágott fák ellen emelt szót. Mint mondta 2015-ben még 37 fával több volt a jelenlegi állapothoz képest a lakóparkban. Ők azt szeretnék elérni, hogy minden egyes kivágott kőszegi fa után 10 csemetét ültessenek el a város belterületét, ezzel kompenzálva a természetben keletkezett károkat.
Harkai azt is nehezményezte, hogy két hete a közgyűlésben Huber polgármester nem adott szót egy olyan ügyvédnek, aki 50 kőszegi polgárt képviselt volna.
A kőszegi önkormányzat az ülés után, az ügyvéd önkormányzati jogszabállyal ellentétes, botrányos, ügyvédhez méltatlan viselkedéséről tájékoztatta a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát.

Bár azt csak két hete fogadta el a kőszegi testület, hogy a kerékpárútból parkoló lesz, a mai sajtótájékoztató alatt kiderült, hogy a parkoló már el is készült. Igaz autó nem parkolt rajta, egy kordonnal zárták el az idegenek elől.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.