Záporokkal köszönt be a március

Buda Fehér 2019-03-01 06:06:00.000000
Öntözni már legalább nem kell.

Pénteken napközben ugyan sok lesz felettünk a felhő, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 16 fok között várható, délnyugaton valószínű a melegebb, északkeleten pedig a hűvösebb idő. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet. Az esti órákban helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, de az északkeleti határvidéken havas eső, hó sem kizárt. Az északnyugati szél fokozatosan veszít az erejéből. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 között alakul.

Szombaton a Dunántúlon többnyire erősen, keletebbre változóan felhős idő várható. A Dunántúl nyugati részén helyenként, másutt legfeljebb néhol valószínű kisebb kisebb eső, zápor. Kezdetben még többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

Vasárnap közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, elszórtan alakulhat ki kisebb eső. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.

Hétfőn eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős időre számíthatunk, többfelé valószínű eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

Kedden közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, eleinte főként keleten várható eső, majd elszórtan valószínű zápor. A nyugati, délnyugati szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között valószínű.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67