Családbarát szülészetet alakítanak ki Zalaegerszegen

Buda Fehér 2019-03-01 10:42:00.000000
Emberibb körülményeket akarnak kialakítani a kórházban.

A szülőszobák és a kórtermek felújításával és átalakításával családbarát szülészetet alakítanak ki a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, hogy az anyák, a gyerekek és a családtagok is emberibb, természetesebb és biztonságos környezetben tartózkodhassanak - közölte a kórház főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Halász Gabriella elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumától csaknem 161 millió forintot nyertek a gyermekágyas - benne a koraszülött - részleg és a szülőszobák felújítására, új eszközök beszerzésére, írja az MTI.

Felidézte, hogy az intézmény Magyarországon az elsők között lett bababarát kórház, de ehhez képest is jelentős ugrás a jövő év júniusára befejezni tervezett átalakítás. "Emberibb, a 21. századnak megfelelő" körülmények között lehetnek majd együtt az anyák és a csecsemők, valamint akár a családtagjaik is - jelezte.

Vajda György, a szülészet-nőgyógyászat osztályvezető főorvosa elmondta: évente mintegy 1300 gyermek születik a zalaegerszegi kórházban. A szülések többségében komplikációmentesen jönnek világra a csecsemők, de az esetek egy részében szükség van a kórházi környezetre, amit ezzel a beruházással szeretnének úgy átalakítani, hogy az családbarát legyen.

Gárdos László, a gyermekosztály főorvosa ehhez azt is hozzáfűzte, hogy a zalaegerszegi már most is azon kevés kórházak egyike, ahol a koraszülött, 1500 grammnál kisebb súlyú csecsemőkkel is egy szobában lehetnek az édesanyák. Fontos, hogy ezt a környezetet is modernizálják, illetve lehetővé váljon, hogy a több hónapos tartózkodás idején akár az apák is bent lehessenek. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67