Emelik a postások bérét, nyert a szakszervezet

ugytudjuk.hu 2019-03-01 18:33:00.000000

Átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés az idén a Magyar Postánál a pénteken aláírt bérmegállapodás szerint - közölte Schamschula György, a társaság vezérigazgatója pénteken.

A Magyar Posta 2017-ben kötött bérmegállapodást a szakszervezetekkel, három év alatt 32 százalékos béremelésről, ebből 6 százalékos emelés vonatkozott volna 2019-re. Azt végül további két százalékkal a megtoldotta volna a Posta, de a szakszervezetek nem fogadták el az ajánlatot, inkább 10 százalékos emelést szerettek volna elérni.

Az emelésről beszámoló kormánymédia nem tért ki rá, de a szakszervezeti álláspont alapja az volt, hogy az átlagbérek is a követelésükhöz hasonló mértékben emelkedtek, azt meg megint csak hozzá kell tenni, hogy a Posta sosem a kimagasló fizetésekről volt híres, azaz van honnan hova emelni.

Az állami cég végül nagyrészt engedett a szakszervezeti követeléseknek, a Posta közel 30 ezer dolgozójából 23 ezer részesül 10 százalékos emelésben, ők így két év alatt több mint 40 százalékos bruttó bérnövekedést könyvelhetnek el.

A bérfejlesztés fedezetére részben már volt keret, a többi részt most átcsoportosítással, illetve a postai munka fokozatos átszervezésével felszabaduló forrásokból (munkaköri differenciálás, szenioritás elve a fizetésben, bürokrácia csökkentése) biztosítják majd.

via MTI

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67