Három olyan város vezetői programot is találtunk a múlt hétről, amiről valamiért nem kaptunk meghívót

Bazsi Farkas 2019-03-18 13:56:00.000000
Aranypatak beruházás indítóról és ünnepi megemlékezések maradt ki a az előzetesen megküldött programokról.

Régóta döcög a kapcsolat Szombathelyen a polgármesteri kabinetiroda sajtóosztálya és a helyi sajtó között. A városházi kollégák ugyanis vagy egyáltalán nem, vagy csak hosszú idő elteltével hajlandóak válaszolni olyan kérdésekre, ami a városvezetésnek kényes lehet. A korábbi gyakorlattal ellentétben pedig megszüntették annak a heti városvezetői programnak a kiküldését, amiből a sajtó előre tájékozódhatott, hogy a polgármester és az alpolgármesterek az adott héten milyen programokon vesznek részt. Ez egyrészt a szerkesztőségek munkáját segítette, hiszen előre tervezhető volt, hogy melyik nap milyen sajtóesemény van, másrészt pedig a közpénzből fizetett politikusok munkáját tette átláthatóvá.

Ez akkor változott meg, amikor Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester megvonta Molnár Miklós jogköreit, ezzel együtt városházi kabinetiroda egy köremailben tudatta, eztán nem küldenek heti programot. 

Egy sajtótájékoztató előtt, a kabinetiroda egyik tisztségviselője - akinek, egyébként felesége nemrégen bejelentkezett, hogy Szombathelyi Hírlap néven hetilapot indít a városban - azt mondta, hogy túlságosan sok munkájuk volt a programok összeállításával, ez máshonnan vitte el az időt és energiát, így eztán külön meghívókat küldenek a városvezetők részvételével zajló sajtóeseményekre.  

Hiába vártuk a meghívókat, azok elég ritkán landoltak a postaládánkban.

Közben pedig a szombathely.hu és a Vas Népe is sorra számolt be olyan eseményekről, amikről mi nem is tudtunk. Jó példa erre a Szent Flórián körúton épülő parkolók, amelynek bejelentésére, sem mi, sem pedig a városvezetéssel szintén kritikus hangot megütő nyugat.hu sem kapott meghívót.

De úgy látszik nem csak mi, újságírók éreztük ezt úgy, hogy nem teljesen helyénvaló ez a működés hiszen a február 28-i közgyűlésen az immár többségben működő ellenzék is azt javasolta, hogy határozatban rögzítsék, a polgármester és alpolgármesterek sajtónyilvános programját bizony közzé kell tenni a sajtónak. A többség döntött is, így most már arra kötelezték a kabinetet, hogy legkésőbb minden hét előtti pénteken a szombathely.hu-ra fel kell tölteni programot.

Február 28-án hozták a döntést, a kihirdetés után, március 8-án pénteken kellett az első kötelezővé tett programot kiposztolni. Igaz ekkor még volt kötelező jellege a dolognak, de elég beszédes, hogy pont a Szombathelyi Tévébe hirdetett, EU-s pályázat megnyerése apropóján rendezett sajtótájékoztatóra nem hívtak meg minket.

A múlt héten azonban már élesben ment a régi-új rendszer. Csakis a szombathely.hu-ra tudunk hagyatkozni, hogy milyen események nem kerültek be a heti programba. A rövid, négynapos munkahéten hármat is találtunk.

A többek között az átláthatóság érdekében hozott határozatban van gumi szabály is. Mivel abban az szerepel, hogy a városvezetők sajtónyilvános eseményeit kell előre, programba szedve közzétenni. A kérdés pedig adott, ha az évi közel 6 millió forint közpénzből üzemeltetett szombathely.hu-n fényképes tudósítás jelenik meg egy eseményről, akkor az sajtónyilvánosnak minősül e? Ennek eldöntését már olvasóinkra bízzuk.

Ennek a hétnek a programja, a határozatban foglaltak szerint pénteken felkerült a város honlapjára. Mindössze három eseményt tartalmaz. 

  • Állampolgári eskü
  • Az ivóvíz megszerettetése az iskolásokkal 
  • Pályázatok utolsó nagy rohama

Kíváncsian várjuk, hogy időközben mi egyéb “esik még be”, amiről a kabinet irodának már nem lesz ideje tájékoztatni a sajtót.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67