890 meccs után, most először állították ki Király Gábort

Bazsi Farkas 2019-03-17 18:22:00.000000
A Szombathelyi Haladás válogatottsági rekorder kapusa úgy véli: az FTC első gólját leshelyzet előzte meg, a kiállítása pedig jogtalan volt.

Akárhogy is nézzük: a mérkőzést befolyásoló ítélet volt, amikor a 70. percben Lovrencsics Gergő gólját megadta Karakó Ferenc játékvezető, majd amikor a reklamáló Király Gábort két sárga lappal kiállította - írja a csapat hivatalos weblapja. A probléma ugyanis az, hogy a ferencvárosi jobbhátvéd egyébként jól eltalált lövésénél - mint az a videófelvételeken is látszik - egy hazai játékos sétálgat a Haladás ötösénél, éppen Király előtt. Egy másik pedig az ötösön belül áll. Ugyan előbbi futballista nem ért a labdához, de lesen volt és zavarta a kapust a védésben. Ráadásul Király Gábor - elmondása szerint - nem sértette meg a játékvezetőt, nem kellett volna kiállítani.

M4Sport

A Ferencváros Lovrencsics Gergő bombagóljával törte meg a Haladás ellenállását, a találat jogosságát vitató Király Gábort reklamálásért kiállították.

- Az első gól lesszituációból született és ugye év közben a csapatok számára tartanak játékvezetői előadásokat, amelyeken azt tanítják, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy valami olyan dolog történik, amit szóvá kell tennünk, azt jelezzük a játékvezetőnek - mondta Király Gábor. - Most is teljesen normális hangnemben szóltam Karakóhoz, egyetlen szitokszó, vagy káromkodás nem hagyta el a számat. Mondtam, hogy ketten lesen álltak. Azt kérte, menjek el onnan. De mondtam: akkor is ketten lesen álltak, kérdezze meg a partjelzőt. Erre előhúzta a sárga lapot, mire mondtam: akkor is lesen álltak, nézzétek vissza, hogy les volt. Újra mondta, hogy menjek innen, mire én is megismételtem, hogy akkor is les volt. Erre felmutatta a piros lapot. Ez volt körülbelül a 890. meccsem és soha nem voltam kiállítva. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67