A polgármester elvette, a szombathelyi közgyűlés tegnap visszaadta Molnár Miklósnak a költségvetésalkotás jogát

Bazsi Farkas 2019-03-14 15:58:00.000000
És, hogy mi minden történt még, az a közgyűlési összefoglalónkból kiderül.

Ember legyen a talpán, aki elejétől a végéig végigülte az eddigi közgyűléseket. Mivel a feladat emberpróbáló volt, így most megpróbáljuk röviden összefoglalni mi is történt az elmúlt két hétben.

Feburár 28-re hívott össze közgyűlést Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester. A legfőbb feladat a költségvetés meglakotása volt, ugye ez akkor csúszott el, amikor január 8-án Molnár Miklós (Pro Savaria) a területért addig felelős alpolgármester megszavazta az ellenzéki javaslat napirendre vételét, a Fidesz pedig már másnap árulót kiabált Molnárra, Puskás pedig végül addig ment, hogy az alpolgármester jogköreit visszavonta, a fizetését lecsökkentette, még a titkárnőjét is áthelyezte

Molnár helyett Puskás készítette költésgvetési javaslatot, ezt február 28-án napirendnek be is terjesztette a polgármester. A közben Molnárral többségbe került ellenzék azonban szépen átszabta a nap menetét, és végül 30 napirendi pontra bővítette azt. A Fidesz frakció látva, hogy itt az ő akaratuk aztán érvényesülni nem fog időhúzásba kezdtek. Végül 11 napirendi pontot tárgyaltak, a 13. lett volna a költségvetés. 

Időt nyertek, mást nagyon nem. Március 13-ra vagyis tegnapra hívta össze ismét a polgármester a közgyűlést, és mivel volt 4 olyan testületi döntés, amivel ő nem értett egyet, ezeket újratárgyalásra visszaküldte, eredetileg ezt március 14-én tárgyalták volna. Az Éljen Szombathely frakció azonban nem akarta húzni az időt, ezeket is napirendre vetette tegnap.

Amit újra kellett tárgyalni:

  • A Szombathelyi Médiacentrum helyzete, Lovass Tibort leváltották a centrum éléről, de ki nem rúgták. Ő továbbra is a Centrum gondozásában működő Szombathelyi Tévéért fog felelni. Halmágyi Miklós lett az ügyvezető, az ő feladata lesz többek között az újraélesztett városi hetilap, a Savaria Fórum főszerkesztése is.
  • Újraosztották a bizottsági helyeket a Közbeszerzési Bíráló bizottságban.
  • A polgármester kihagyásával is informálódhatnak a hivatalnokoktól a választott képviselők.
  • Minden hónap utolsó csütörtökén közgyűlést kell összehívnia a polgármesternek. Kivéve június, július, augusztus, december.

Tegnap tehát ezeket ismét elfogadta a testület. De a legizgalmasabb a költségvetés tárgyalása volt. Nemény András (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) frakcióvezető azzal kezdte, hogy a költségvetés tervezetének elkészítésében csakis a kormánypárt képviselők vettek részt. Amikor pedig a Gazdasági Bizottság tárgyalta volna azt, akkor a polgármester meg sem jelent azon az egyeztetésen. 


A fideszes bizottsági elnökök mind amellett szólaltak fel, hogy ez a költségvetés az egyik legjobb, amit az elmúlt 5 évben alkotott a városvezetés. Hozzá sem kell nyúlni. Később azonban mégis csak hozzá akartak nyúlni ők maguk is, amikor az ellenzéki képviselők azt sorolták, hogy melyik utcák felújításának költségeit rakatnák bele a költségvetésbe. A “buszra” több fideszes képviselő is fel akart ülni, megváltoztatva ezzel az eredeti kiadás, bevétel oldalt. 

A költségvetés alkotását végül Molnár Miklós vette a kezébe. Gyorsan sorolta, hogy hol kellene elvenni, hol hozzátenni a számokhoz, és nyugtatott is mindenkit, hogy bőven lesz fedezet az útfelújításokra. 

Az ellenzék a polgármester által beterjesztett költségvetés tervezetet nem fogadta el. Helyette azt szavazta meg, hogy

  • 500 millió forinttal toldják meg az utak és járdák felújításának alapját,
  • a költségvetést Molnár Miklós számai alapján kell újra összeállítani,
  • március 28-ig ezt tárgyalnia kell a testületnek. 


Az Éljen Szombathely! frakció a jobbikos Balassa Péterrel és magával Molnárral  adta tehát vissza a korábban elvett jogkört. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67