Keményen szigorítanának a tűzijáték-használaton

Bálint Vágvölgyi 2019-03-13 16:33:00.000000

A jövő nemzedékek szószólója azt kéri a belügyminisztertől, hogy szigorítsa a tűzijátékok lakossági használatát, valamint társadalmi párbeszéd indítását is javasolja - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-t.

A közleményben azt írták, Bándi Gyula úgy véli, a beszerzésre és a használatra vonatkozó rendelkezések túlságosan megengedők, pedig a tűzijáték légszennyezési, állat- és egészségvédelmi szempontból is aggályos.

A szakszerűtlenül használt és tárolt tűzijátékok többször okoztak már baleset, a lakosság is többször petíciót indított a betiltásukért - tette hozzá.

A szószóló szerint a nemzetközi összehasonlításban feltűnően engedékeny hazai szabályozást közelíteni kell az európai példákhoz. A jelenleg majdnem szabadon forgalmazható kisebb, 1. és 2. osztályú pirotechnikai eszközöket csak 18 év felettiek, a veszélyesebb, 3. besorolású eszközöket pedig csak rendőrségi engedéllyel rendelkező pirotechnikai szakértők vásárolhassák meg - javasolta Bándi Gyula.

Hozzátette, magánrendezvényeken csak szakértők közreműködésével, előzetes rendőrségi bejelentéssel lehessen tűzijátékot használni, szilveszterkor és - állami ünnep kivételével - egyéb ünnepi alkalmakkor pedig a legmegfelelőbb az önkormányzatok lebonyolításában rendezett, közösségi szervezésű tűzijáték lenne - közölte.

Hozzáfűzte, ezekkel a szabályozásokkal mérsékelhetőek lennének a mai kockázatok és zavaró hatások, és elő lehet segíteni a környezetkímélő, csendes tűzijátékok elterjedését is.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67