Most már talán nem halnak éhen - Újra megdobják párszázezer forinttal a képviselők fizetését

VPP 2019-03-12 11:30:00.000000
Ha valahol, hát ezen a területen igazán szükség volt a bérek emelésére. Vigyázat, irónia!

Egy tavaly elfogadott törvénynek hála - amely alapján a nemzetgazdasági alapbérhez kell igazítani a képviselők alapilletményét -, újra növelik a politikusok munícióját - tette közzé az RTL Klub Híradója.


A legjobban kétségtelenül Kövér László házelnök jár, az ő béréhez havonta 270 ezret dobnak hozzá március 1-től, így havi 2. 672 538 Ft üti majd a markát. Ez azt jelenti, hogy 2018 óta több, mint egymillióval nőtt Kövér fizetése.
 

A frakcióvezetőknek plusz 200 ezret adnak, így 1.979 000 forint lesz a bérük, a bizottsági tagságot vállaló képviselők fizuja pedig az emelés után 1.187 794 Ft lesz, míg az összes többi képviselőnek havi százezerrel emelkedik a fizetése, így ezentúl 989 ezret tehetnek el. Mindez szavazás nélkül, e hónaptól lépett életbe.


Tavaly az ellenzéki képviselők egy része is belement és igennel szavazott a Fidesz által előterjesztett fizetésemelésre, azzal az indokkal, miszerint ha nem fogadják el, akkor a frakcióktól vonnának el támogatást és ezzel szerintük ellehetetlenítették volna az ellenzék parlamenti munkáját. Khm. 


Mindenesetre az ellenzéki pártok most azt ígérték, hogy jótékony célokra fognak meríteni a fizetésükből. Reméljük, ezt be is fogják tartani.

Százezrekkel nő a képviselők fizetése

Márciustól havi 270 ezer forinttal emelkedik Kövér László fizetése, majdnem 200 ezer forinttal többet kapnak a frakcióvezetők, és minden más képviselő alapilletménye is nő, 100 ezer forinttal. Tavaly július óta ugyanis egy új törvény alapján automatikusan a nemzetgazdasági átlagbérhez igazítják a képviselők fizetését. Az ellenzéki pártok azt mondják: jótékonykodnak a plusz pénzből.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67