Az Egis Körmend megállította a Berény menetelését

ugytudjuk.hu 2019-02-09 20:07:00.000000
Továbbra is veretlen hazai pályán a vasi csapat.

Visszaszerezte a tabella második helyét az Egis Körmend a szezon meglepetés-csapatától, a Jászberénytől, írja a BB1.hu. A találkozó elejétől fogva a piros-feketék akarata érvényesült, hol jobban, hol szorosabban, de szinte végig a vasiak vezettek, teljesen megérdemelten nyertek. Remekül felkészültek az ellenfélből a körmendiek, a vendégek a második félidőre elveszítették a ritmusukat, elkészültek erejükkel.

A kapitány, Ferencz Csaba ismét nagyot játszott, de döntő volt az is, hogy a palánk alatti csatát is Matthias Zollner csapata nyerte. A Rába-partiak ezzel továbbra is őrzik hibátlan hazai mérlegüket.

A Jászberénynek pedig, bár megszakadt szép sorozata, továbbra sincs miért szégyenkeznie, ráadásul Nikola Lazics együttese még így is dobogós maradt.

A Körmend tehát eddig oda-vissza legyőzte a JKSE-t, a két csapat jövő héten folytatja egymással, ezúttal már semleges pályán, csütörtökön, Győrben, a kupadöntőn.

 

 

Egis Körmend - JP Auto-Jászberényi KSE 90-72 (19-15, 25-23, 25-19, 21-15)

Bajnokság, 19. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Söjtöry T., dr. Mészáros B. (Dr. Gencsev P.)

Körmend: Price 6, Németh 6/3, Bradford 11/3, Hammonds 13/9, Delas 14. Csere: Thames 7, Ferencz 15/6, Csorvási 12, Takács 6/3, Oroszi -, Lajsz -.

JKSE: Pitts 13/6, Rakics 11/3, Coleman 21, Alekszandrov 6/6, Pantelics 7/3. Csere: Czirbus 6, Kerpel-Fronius 2, Brbaklics 4, Cseh 2, Ruják -.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67