Mészáros Lőrinc veje újítja fel a szombathelyi víztornyot

Bazsi Farkas 2019-02-08 06:30:00.000000
3 milliárd kellett volna rá, most csak 294 millió forint jut, ezt is az EU csengeti ki.

Ha van rétestészta hosszúságú épületfelújítás Szombathelyen, akkor az víztoronyé. Aligha találnánk olyan szombathelyit, akinek ne lenne a szíve csücske az 1926-ban épült ipari létesítmény, amelyek tervezésnél naná, hogy figyeltek arra, hogy itt-ott megjelenjen némi római kori jelleg.

A víztornyot 1978 óta nem használják ipari célra, és tulajdonképpen semmi másra sem. Az épület felújítására a tavaly áprilisi szombathelyi közgyűlésen Kopcsádni József (Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt) képviselő elmondása szerint egy 2007-es terv szerint 901 millió forint kellett volna, bár akkor abból semmi nem lett. 

Aztán szó volt róla, hogy a víztornyot a Modern Városok Program keretében újítják fel. A pár éve megszületett tervek szerint 3 milliárd forint kellett volna az akkori elképzelésekhez. Ez szintén ezen a közgyűlésen hangzott el Sátory Károly (Fidesz-KDNP) képviselőtől, aki azt is hozzátette, hogy ez mai áron számolva nagyjából 5 milliárd lenne.

A Modern Városok Programban azonban időközben elfogyott a pénz, így azt le is fújta az Orbán-kormány. 

Így Szombathelynek más források után kellett néznie, ha nem akarta azt, hogy a torony a 11-es Huszár úti laktanya sorsára jusson. Szóba került, hogy külső vállalkozó bevonásával újítják fel az épületet. Valahogy azonban a saját tőke kockáztatása senkinek nem tetszett, így nem maradt más hátra, a Soros-féle Brüsszelhez kellett fordulni. Az EU adott is pénzt, a már jól ismert TOP-on keresztül, egészen pontosan 500 millió forintot, amiből 300 millió forintot költhet el a város a torony felújítására. Ez egyébként nagyjából állagmegóvásra elegendő.

Abból már a 2018 április közgyűlésen is kisebb vita volt, hogy jó, hogy lesz pénz az állagmegóvásra, na jó nevezzük felújításra, de különösebb turisztikai attrakciót ez így nem jelent. A KRESZ park épülete leharcolt, a gyerek közlekedési eszközök régiek, a park aszfaltja töredezett, a park növényzetét fel kellene frissíteni, a torony melletti játszótér pedig eléggé szegényes. És akkor a képviselők még szóba sem hozták a szomszédos Brenner-villa leégett épületét, ami szintén rontja az összképet. 

Ami biztosan megvalósul, az egy kávézó és teraszának kialakítása a földszinten - ez pályázati feltétel volt, kérdés, hogy ki fogja üzemeltetni -, és fel lehet majd sétálni a toronyba megnézni a városi kilátást, közben pedig lesz egy kiállítótér is. További érdekesség, hogy azzal, hogy a tervekbe bekerült egy kávézó, annak parkolóhelyeket is kell biztosítani. Ezt a Brenner-villa parkolójában jelölik ki. Micsoda marketing lesz a felújított épületbe érkező vendégeknek a leégett villa mellett parkolni, majd innen átsétálni a töredezett aszfalton a kávézóba. 

Minden esetre erre futja az a 293 millió 779 ezer 629 forint, amiből az épületet felújítja a közbeszerzést elnyerő Homlok Építőipari Zrt. 


Ez az a cég, amelynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc veje, az egyébként a Haladás VSE-elnök, Homlok Zsolt. A cégnek nem ez az első elnyert szombathelyi közbeszerzése, hiszen éppen most újítják fel 1 milliárd 155 millió forintért a Sportligetet

Egyébként apró érdekesség, hogy a szombathelyi közgyűlés 2018. április 26-án tárgyalta a víztorony felújításának ügyét, vagyis mondták ki a végső döntést, Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő azonban már 2018. március 14-én kiposztolta Facebook-oldalára tényként kezelve, hogy a torony hamarosan megújul.

Hende Csaba

Megújul a Víztorony A fejlesztés során megújul a torony homlokzata, új nyílászárókat kap az épület. A turisztikai funkciók a víztorony galériássá alakított földszinti részén kapnak helyet. Kávézó és...

Picit segítünk, hogy mire volt ez a sietség, április 8-án voltak az országgyűlési választások.

Na de vissza a jelenbe, a közbeszerzés eredményes volt, ami azt jelenti, hogy a Homlok Építőipari Zrt.-nek 60 napja van aláírni a szerződést, innen számolják majd azt a 12 hónapot, amíg a felújítást be kell fejezniük. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 2020 áprilisában vághatják majd a szalagot, feltéve ha az akkori városvezetés egyáltalán ilyen szalagátvágós lesz.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67