Lőttek az óvoda felújításának Gasztonyban

Bazsi Farkas 2019-02-07 11:32:00.000000
A második közbeszerzésen már csökkentett műszaki tartalommal próbált a település kijönni a pénzéből, de így is 10,5 millió forinttal lett több a legolcsóbb ajánlat.

A 60-as években épült az óvoda Gasztonyban, azóta belső festésen kívül más nem történt az épületben, ahová jelenleg 13 gyerek jár. Időszerű lenne már a felújítás  - mondta el egy mai sajtótájékoztatón Nagy Szabolcs (Jobbik) polgármester.

Pályáztak is, a TOP-os kereteből 49,1 millió forintot kaptak a tervezésre és az építkezésre. A 2016-os kihirdetés óta elkészültek a tervek. Mivel az első közbeszerzésen az ajánlatok jóval a rendelkezésre álló összeg fölött voltak, így új, csökkentett műszaki tartalmú tervet készítettetek. A pályázatból kapott pénzből már csupán 44 millió forint maradt, ehhez képest a második közbeszerzésre érkezett legolcsóbb ajánlat is, 54,4 millió forint volt. 

A polgármester azt mondta, nem tudnak honnan előteremteni további 10 és fél millió forintot, így inkább visszafizetik az államnak a pénzt, a felújításból pedig így nem lesz semmi.

Azt már csak összehasonlításként mondta, hogy a 2016-ban kapott 49,1 millió forintos pályázati pénz több volt, mint az elmúlt 24 évben kapott összes a településre érkezett hasonló forrás összesen. 

Rába Kálmán a Jobbik Vas megyei elnöke hozzátette, hogy bár Gasztony esetében már nincs mit tenni, levelet fognak írni a Nemzetgazdasági Miniszternek, amiben arra kéri, hogy a hasonló esetek orvoslására hozzanak létre egy alapot. 

Rába emlékeztetett, hogy a 2018-as adatok szerint a 2014-től életre hívott TOP pályázati rendszerben eddig a források csupán mintegy 17%-át használták fel, további 17% pedig éppen most van előkészítés alatt. Az egyébként EU-s forrásból lehívható TOP 66% jelenleg valamelyik fiók mélyén porosodik. 


Gasztony nem egyedi eset

Szombathelyen is akadt baj a TOP-pal. Például a Vásárcsarnok felújításánál, ahol 1,2 milliárd forintnyi pályázati pénz áll a város rendelkezésére a piac felújítására. Ehhez képest 800 millió forinttal volt több a legolcsóbb ajánlattevő. Itt most műszaki tartalom csökkentéssel próbál a város olcsóbb ajánlathoz jutni.

De hasonló a helyzet a kőszegi piacnál is. Itt 300 millió forintot kapott a város a TOP keretből, a felújítás azonban 50 millióval lenne drágább a kivitelezői ajánlatok alapján.


A problémát egyébként az okozza, hogy az elmúlt években robbanás szerűen nőttek meg az árak az építőiparban. Ezt a plusz költséget azonban a pályázati pénzek szétosztásánál még a kormány nem kalkulálta bele. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67