Hát még ilyet: Nyíregyházának már van költségvetése

Bazsi Farkas 2019-02-07 21:13:00.000000
Na de mit kapkodnak ezek a nyírségiek, amikor a szombathelyi polgármester megmondta, hogy ilyenkor még nem szokott költségvetése lenni a városnak.

Nem nagyon akar elkészülni Szombathely 2019-es költségvetése. Eddig ezt Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester állította össze, aztán kisebb, nagyobb módosításokkal elfogadta a közgyűlés.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester azonban nemrég megvonta Molnár jogköreit, így a költségvetést is ő készíti. Egyelőre azonban keveset lehet tudni, hogy alakulnak a számok, mennyi lesz a kiadás a bevétel, mire mennyi megy el.

Kezdtünk aggódni Szombathely működése miatt, így a polgármestert kedden, egy sajtótájékoztatón kérdeztük meg, hogy mikor lesz közgyűlés ahol esetleg tárgyalják majd a költségvetést. 

Puskás Tivadar, szombathelyi polgármester továbbra sem tudja, hogy mikor tart közgyűlést

Az Ugytudjuk kérdésére válaszolt Puskás Tivadar

Puskás akkor azt mondta, pánikra semmi ok, hiszen eddig sem volt eddig költségvetése a városnak. 

Úgy néz ki ezek a nyíregyházi képviselők elkapkodják a dolgot, hiszen éppen ma fogadták el a városi költségvetést. 


Na de nyírségi képviselők, mire ez a nagy rohanás? 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67