Már megint kilyukadt a távhő egyik vezetéke Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2019-02-05 16:30:00.000000
Másfél héten belül ez már a harmadik eset.

Olvasónk szólt róla, hogy a múlt hét hétfői és csütörtöki meghibásodás után újból kilyukadt a távhő egyik vezetéke Szombathelyen. Olvasónk azt írta, hogy ismét az oladi híd környékén jelentek meg a munkagépek, pontosan ott, ahol legelőször kilyukadt egy vezeték. Olvasónktól fotót is kaptunk, így nézett ki a terület:

Megkerestük a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.-t, és megkérdeztük, hogy tényleg kilyukadt-e egy vezeték Szombathelyen. A távhő munkatársai megerősítették, hogy az egyik kazánházban csökkent a víznyomás, ebből arra következtettek, hogy tényleg meghibásodás történt a rendszerben. Ezután megpróbálták beazonosítani a lyuk pontos helyét, ennek érdekében tárták fel az oladi híd környékét.

Ez ugyanaz a terület, ahol a múlt hét elején dolgoztak a távhő munkatársai, azonban nem itt volt a mai hiba forrása, így tovább folytatták a keresést. Végül csak meglett a hibás vezeték, erre az oladi iskola előtt bukkantak. A távhő hozzátette, hogy a javítás idejére nem állt le a szolgáltatás, így ezen területen is minden lakásban és intézményben van fűtés- és melegvíz-szolgáltatás.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67