Már előkészületi szakaszban van az M1-es autópálya 2x3 sávosra bővítése

Bazsi Farkas 2019-02-04 20:10:00.000000
Az M0-tól Győrig bővítenék a pályát.

Tavaly szinte a csapból is az folyt, hogy milyen rossz állapotban van az M1-es autópálya. Volt, aki a kátyúkat számolgatta rajta, Győrtől Budapestig 163-ig jutott

A kormány aztán be is jelentette, hogy első körben felújítják a pályát, vagyis megpróbálják kátyútlanítani annyira, amennyire csak tudják. Második körben pedig azt helyezték kilátásba, hogy a 2x2 sávos sztrádát 3x2 sávra bővítik.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. holnapján a napokban jelent meg az M1-es bővítés

ének előkészítését. A fejlesztést két szakaszra osztották a szakemberek. 

Az első az M0-ás és Tatabánya-Újváros közti szakasz, itt 47 kilométeren kapna plusz sávot az M1-es. 

A második szakasz pedig Tatabánya-Újváros és Győr közötti 46 kilométeres hosszon jelentene fejleszést.

Arra vonatkozóan még nincs konkrét dátum, hogy a beruházás mire valósulna meg, az biztos, hogy az első szakasz esetében a megvalósíthatósági tanulmánny, és a környezetvédelmi engedély a beruházó, vagyis a magyar állam rendelkezésére állnak.  
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67