Mi lett a vörösiszap-károsultaknak gyűjtött adományokkal?

György Unyatyinszki 2019-02-04 10:05:00.000000
Milliárdok gyűltek össze, de csak töredéke került a családokhoz.

A lassan kilenc éve történt vörösiszap-katasztrófa után indult peres eljárásban arra keresi a választ a bíróság, hogy a MAL Zrt. vezetőségének mekkora felelőssége volt a tározó átszakadásában. Azonban az utóbbi években kevés szó esik arról, hogy mi történt a károsultakkal, ebből készítettünk összefoglalót.

Mint emlékezetes, a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány (NSV) számláján több mint 300 millió forint gyűlt össze, illetve a Magyar Kármentő Alapál (MKA) 2,262 milliárd forintot adtak össze a magyar állampolgárok a Kolontári, Devecseri és Somlóvásárhelyi károsultak megsegítésére. Az NSV a befolyt összeget karitatív szervezeteknek adta tovább - miután levonta a kezelési költségeket -, a főleg keresztény szervezetek pedig a saját prioritásuk szerint fordították a károsultak segítésére az összegeket, a források így viszont felapózódtak, nem koncentráltan használták fel, persze ettől még - a költségeik levonása után - a károsultakra fordították.

Az MKA-ban lévő összeg még kamatozott is, mielőtt 2015-ben végleg felhasználták volna. A pénz viszont ebben az esetben sem nagyobb részt a tragédiát elszenvedő családokhoz került. Az MKA az összeget a terület rehabilitálására, iskolafelújításra, orvosi rendelőre, ipari övezet kialakítására fordította a térségben, ami a közállapotok helyreállításában volt segítség. Több család kaphatott új lakást, illetve egy keretösszegig azt fel is bútorozhatták, ám meglehetősen a piaci áron felüli bútorokkal, amit egy kormányzati tenderen kiválasztott cégtől hozhattak el. Mindez egy kapcsolódó kormányrendelet szerint zajlott.

A MAL Zrt. részéről egyelőre semmilyen érdemi kártalanítása nem volt a családoknak. Ugyan születtek bírósági ítéletek arról, hogy kit hány millió forint kártérítésre jogosult, de a cég - részben államilag vezényelt - felszámolása miatt erre nem került sor. Magyar György ügyvéd az egyik károsult férfi pere során arról beszélt négy éve a VEOL-nak, hogy a kormány súlyos mulasztást követett el, amikor nem tett lépéseket a károsultak közvetlen anyagi megsegítése érdekében az MKA-s rendelet megalkotásakor Kiemelte, hogy az emberek kimondottan a károsultaknak szándékoztak pénzt adni.

A kormány végül 70 millió forintot adott tíz családnak 2017-ben. Összesen.

Hétfőn mondanak ítéletet a halálos vörösiszapömlés felelősei felett

Unyatyinszki György Kilenc éve történt a tragédia. Hétfőn hoz ítéletet a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék; az ügyben tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat - írja a Népszava. A Veszprémi Törvényszék első fokon 2016.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67