Karácsony Gergely nyerte a baloldali pártok fővárosi előválasztását

ugytudjuk.hu 2019-02-03 19:10:00.000000
"Ennek a napnak nincsen vesztese, csak a Fidesz."

A pártok által felkért választási szakértő, Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság volt elnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be: az előválasztáson 34 214-en szavaztak, 81 érvénytelen szavazat volt, így az érvényes szavazatok száma 34 133.

Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje 6535 szavazatot kapott - közölte Szigeti Péter.

Őrsi Gergely, az előválasztási bizottság tagja, a fővárosi MSZP alelnöke elmondta, a hétfőtől vasárnapig tartó előválasztás rendben és tiszta körülmények között zajlott. Visszaélések gyanúját felvető jelenségeket és az informatikai rendszer manipulálását célzó kísérleteket nem tapasztaltak - tette hozzá.

Karácsony Gergely, aki Zugló polgármestere is, úgy vélekedett, "ennek a napnak nincsen vesztese, csak a Fidesz". Történelmi győzelmet aratott Budapest a Fidesz megosztó politikájával szemben - fogalmazott.

Szerinte ez a nap azért is történelmi, mert ez az új ellenzéki politika kialakításának napja is: az állampolgárokkal közösen létrehozzák az ellenzéki egységet a Fidesz politikájával szemben.

Az a cél, hogy 2019 októberére Budapest végre a budapestieké legyen "a Fidesz helytartóival" szemben - mondta, hozzátéve, holnaptól a hatalom emberével, Tarlós István főpolgármesterrel szemben az emberek hatalmát fogják felhasználni, hogy ezt a várost megváltoztassák.

Karácsony Gergely közölte, az előválasztás azt üzeni, hogy a budapestiek nem pártokban gondolkodnak, hanem közös célokban. Ezért - folytatta - neki és minden szövetségesének abban kell gondolkodnia, hogy nem az ellenzék főpolgármester-jelöltjét keresik, nem az ellenzék programját ajánlják, hanem a budapestiek jelöltjét keresik és a budapestiek érdekeinek megfelelően alakítják ki a választási programot is.

Azt is kijelentette: mennek tovább, egészen addig, amíg nem érik el, hogy egy kihívója legyen a Fidesznek. Jelezte, továbbra is számít Horváth Csabára, mert Budapest ügye közös elkötelezettségük.

Horváth Csaba - gratulálva Karácsony Gergelynek - azt mondta, a budapestiek zászlóvivőt választottak és ettől a naptól kezdve beáll Karácsony Gergely mögé, hiszen mindketten Budapest "felszabadítását" tűzték ki célul.

Úgy értékelte az előválasztást: tisztességes verseny volt szövetséges partnerek között és látszik, hogy a budapestiek saját kezükbe akarják venni sorsuk irányítását.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte, elfogadják az előválasztás eredményét és támogatják Karácsony Gergelyt, aki az ország legnépszerűbb ellenzéki politikusa.

A csata nem dőlt el, most kezdődik Budapestért - mondta, jelezve: várják a további csatlakozókat a szövetségükhöz.

Felidézte, hogy a vasárnap a keresztény hívőknek az Úr napját is jelenti, amit meg kell szentelni. Kifejtette: októberben egy vasárnapon fogják legyőzni Tarlós Istvánt és a Fidesz-KDNP-t; a mostani vasárnap pedig létrehozta a "vasárnapi szövetséget", megszentelte azt az együttműködést, amelyet az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás a választókkal kötött.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a budapestiek tudják, nem főpolgármesterük van, hanem a miniszterelnök által küldött helytartójuk. Ez tovább így nem mehet, a demokratikus ellenzéknek egy jelöltet kell állítania Tarlós Istvánnal szemben, hogy esélye legyen az őszi önkormányzati választáson - mondta.

Kitért arra, mind a két jelölt hozzáértő és tisztességes volt, a DK azért döntött Karácsony Gergely támogatása mellett, mert szerintük neki nagyobb esélye van arra, hogy ősszel is győzni tudjon.

Karácsony Gergelynek címezve szavait közölte, a Párbeszéd politikusa mostantól már nem pártpolitikus, hanem a demokratikus baloldali ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. Arra kérte a jelöltet, hogy pártpolitikától mentesen lássa el funkcióját.

Molnár Csaba úgy fogalmazott: "az egység létrejött". Budapesten a Tarlóssal és Orbánnal szembeni választók többségben vannak, van egy jó jelölt és program is lesz, innentől csak mi tudjuk elrontani - közölte, támogatásáról biztosítva Karácsony Gergelyt.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy értékelt: "a számok azt mutatják, az előválasztás bejött". Elmondta, a Fideszben egy vezér dönti el, kiből mi lehet, a demokratikus oldalon ellenben demokratikus szabályok alapján tartott előválasztás zajlott és tisztelték a riválist.

Azt ajánlotta, az ellenzék máskor is tartson előválasztást, hogy minden városban egy polgármesterjelöltje legyen az ellenzéknek.

Székely Sándor független országgyűlési képviselő, a Szolidaritás képviselője bizakodását fejezte ki, hogy az előválasztást lebonyolító szervezetek a továbbiakban is együttműködnek. Reméli - mondta - , a többi ellenzéki párt is érzi felelősségét. Jöjjenek és csatlakozzanak hozzánk, ne ellenünk, hanem Budapestért és Magyarországért politizáljanak - hangoztatta, közölve, teljes mellszélességgel küzdenek Karácsony Gergellyel Budapestért.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67