A körmendi legenda, Patonay Imre távozik a DEAC-tól

Bazsi Farkas 2019-02-27 11:18:00.000000
Családi okokra hivatkozott.

A DEAC kosárlabda szakosztályának szakmai tanácsadója a héten családi okokra hivatkozva jelezte a klub vezetése felé távozási szándékát - írja a csapat hivatalos weblapja. A magyar kosárlabdázás legendája egy évet töltött el Debrecenben, az első közös szezonban tevékeny részese volt a bentmaradás kiharcolásának, míg bő egy hete Magyar Kupa bronzérmet ünnepelhetett a csapattal.

- Nagyon sokat köszönhetünk neki, hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt, hogy itt dolgozott velünk. Egy dologgal sajnos nem lehetett mit kezdeni, Körmendet nem tudtuk közelebb hozni Debrecenhez, a folyamatos utazgatás pedig érthető módon nagyon megterhelő volt számára. Családi okok miatt neki rendszeresen haza kellett utazni, próbáltuk mindenben támogatni, ugyanakkor tiszteletben tartjuk a döntését. –mondta a szakember távozásáról Becsky István szakosztályvezető.

Patonay Imre egy komoly válság idején érkezett a Cívisvárosba, a DEAC akkor három hónapja nyeretlen volt a bajnokságban, és sorozatban 11 vereségnél járt. Az edzőlegenda érkezése után három nappal, egy pécsi győzelemmel meg is törte rossz sorozatát a csapat, ezt követően pedig kiharcolta a biztos bentmaradást. A mostani szezonban is jó úton jár a csapat a céljai megvalósítása felé, de a kupában elért sikernek is részese volt.

- Meglátásom szerint nagyon jól működött közötte és az edzői stáb között a kémia. Bár szakmailag sok mindent máshogy láttak, az eredmények azt gondolom, hogy bizonyítják, hogy mindez csak előre vitte a debreceni kosárlabdázást. Nem csak az edzők, de vezetőség is rengeteget tanult tőle. Mindenképp megmarad köztünk a kapcsolat, és bár tudjuk, hogy ő a körmendi kosárlabda ikonja, remélem, hogy nem sértünk meg senkit, ha a mi büszkeség falunkra is felkerül. Bízunk benne, hogy ő is úgy érzi, hogy a debreceni kosárlabda újbóli felemelkedésének ő is részese volt. Szeretnénk majd a közeljövőben tőle méltóképpen elbúcsúzni. –zárta szavait a DEAC vezetője.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67