Bekövetkezett, amitől fél Szombathely rettegett: kiesett a Haladás

ugytudjuk.hu 2019-02-26 19:27:00.000000
Hazai pályán, 1-0-ra kaptak ki a szombathelyiek a Mezőkövesdtől.

Hazai pályán fogadta a szombathelyi Haladás a Mezőkövesd Zsóryt. A mérkőzés a héten, hosszan tartó súlyos betegség után 26 éves korában elhunyt Haladás-törzsszurkoló, a Haladás Szurkolói Kör tagja, Samu Kornél emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött, írják a csapat honlapján.

A mai meccsre Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője szinte teljesen lecserélte a a csapatot, így ma először lépett pályára tétmérkőzésen az Újpestről igazolt bal oldali védő, Mohl Dávid. A vasiak kezdték jobban a mérkőzést, az első félidőben ők birtokolták többet a labdát, a borsodiak inkább a védekezésből indított kontrákra rendezkedtek be. A szombathelyiek igyekeztek nagy nyomást helyezni a mezőkövesdi kapura,  a széleken gyakran a vendégek  mögé is kerültek, de az utolsó passzokat elrontották. A félidőben mindkét csapat erősen játszott, habár egyik fél sem talált bele a hálóba. 

Szünet után is folytatódott a nagy küzdelem, a Haladás irányította a mérkőzést, a Mezőkövesd minden erejét lekötötte a védekezés. A hazaiak többször is ígéretes helyzetből végezhettek el szabadrúgást, ám ezekből nem sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk. A hajrában egyre elkeseredettebben támadott a Haladás, ám a vendégek rendületlenül verték vissza minden próbálkozásukat. A meccs utolsó perceiben aztán a Mezőkövesd letámadta a Haladást, kegyetlen gólt lőttek a szombathelyieknek.Továbbjutott a Mezőkövesd 1-0-s összesítéssel.

SZOMBATHELYI HALADÁS-MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 0-1 (0-0)

Szombathely, játékvezető: Molnár A.

Haladás: Gyurján - Schimmer, Saláta, Kolcák, Mohl - Holdampf - Funsho, Golodiuk, Rui Pedro, Németh Márió - Ivanov

Mezőkövesd: Dombó - Eperjesi, Hudák, Katanec, Vadnai - Tóth B., Vajda, Koszta, Tóth M. - Dragóner,  Moutari.

A Haladás cseréi: Rózsa, Dausvili, Tamás, Mészáros, Gaál, Ofosu, Rabusic

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67