Megkezdte az önkormányzati kampányt Márki-Zay Péterék mozgalma

György Unyatyinszki 2019-02-24 16:46:00.000000
Az ellenzéki együttműködés erősítése a cél az őszi választásokra.

Zászlóbontó rendezvényét tartotta a Mindenki Magyarországa Mozgalom vasárnap Budapesten. A tavaly bejegyzett szervezet Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármesterről lehet ismert, aki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel, Lukácsi Katalin független konzervatív politikussal közösen azért hívták életre mozgalmukat (szándékosan nem pártot), hogy a tavaszi országgyűlési választásokhoz hasonló eredmény nem csak elkerülhető, hanem megfordítható is legyen.

A mozgalom legfőbb célkitűzése, hogy az őszi önkormányzati választásokat koordinálja, szervezetbe tömörítse azokat a pártoktól független személyeket, akik a helyi fideszes erők kihívói lehetnek. Nem kíván ugyanakkor versenyezni az ellenzéki pártokkal, azaz ahol erős az ellenzék, ott az ellenzéken belüli megegyezést kívánják elősegíteni, hogy egy fideszessel szemben egy ellenzéki állhasson szemben.

Hadházy Ákos beszédében hangsúlyozta, hogy választani kell a tehetetlen sopánkodás és aközött, hogy dolgozni kell a változásért ebben az országban, a Szerbiában és Romániában zajló fáradhatatlan kormányellenes tüntetéseket emelve példává. Dolgozni kell szerinte azért, hogy az aránytalan választási rendszerben sikerüljön legyőzni a Fideszt, hogy csatlakozzunk az európai uniós ügyészséghez és hogy tisztességes legyen újra a közmédia. Támogatóikat arra kéri, hogy jelentkezzenek választási biztosnak, aláírásgyűjtőnek, aktivistának, mert enélkül a változás elérése sokkal nehezebb lesz.

Lukácsi Katalin inkább ideológiai síkon folytatta. Szerinte a mozgalom alapját a Fideszből kiábrándultak, a "polgári Magyarország árvái" adják, akik ugyan hittek egy ideig az Orbán-kormány ígéreteinek, ám nem kritikátlanul, ezért végül eltávolodtak a párttól. A feladatuk tehát bevonni azokat, akik csalódtak a politikában, a korábbi polgári ígéretben.

A szervezet elnöke, Márki-Zay Péter szerint Magyarország olyan hellyé vált, ahol a párthoz való hűség alapján dől el, hogy ki lehet sikeres az életében, ami nem a demokráciákra jellemző, a helyzetet a rendszerváltozás előtti időkhöz hasonlítva. Szerinte az az összefogás, ami mögötte is felsorakozott - illetve amit négy éve Kész Zoltán országgyűlési képviselő is maga mögött tudhatott a kétharmad megakadályozásáért, illetve Lengyel Róbert siófoki polgármester megválasztásához vezetett -, az képes legyőzni a Fidesz hatalmát.

A fentebb felsoroltakon kívül számos polgármester vállalta, hogy ősszel a mozgalom színeiben indulnak el, közülük sokan a helyszínen is megjelentek.

Márki-Zay a Fideszt kritizálva elmondta, hogy a kormánypárt egy körkörös folyamatban van: pénzre van szüksége rendszere egybentartásához, annak megszerzésére pártállami eszközöket vesz igénybe, használja a propagandát, illetve rabszolgákat teremt a rendszer kiszolgálására.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67