A címvédés a célja a Magyar Kupában a Haladás futsal csapatának

Bálint Vágvölgyi 2019-02-22 09:33:00.000000
A szombathelyiek két játékossal erősödtek, megérkezett a külföldiek játékengedélye.

Szombaton és vasárnap rendezik a női és férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjét a szigetszentmiklósi sportcsarnokban. A férfiaknál érdekelt a Haladás is, akik tavaly megnyerték a kupát, még Turzó József irányításával, aki jelenleg a férfi válogatott szövetségi kapitánya. A szombathelyiek ebben az idényben a harmadik helyen végeztek a bajnokság alapszakaszában, a középszakaszban várhatóan a Veszprém lesz a legnagyobb ellenfelük a döntőbe jutásért folytatott küzdelemben.

A Magyar Kupában a tavalyi évhez hasonlóan a Berettyóújfalu lesz az ellenfelük az elődöntőben. Tavaly óriási csata volt a döntőbe jutásért, akkor ez a Haladásnak sikerült. Idén az ebben a szezonban még veretlen Berettyóújfalu (a bajnokságban 16 győzelemmel és 2 döntetlennel zárta az alapszakaszt) számít esélyesebbnek.

Ahogy a Haladás hivatalos honlapja fogalmaz, nehéz ellenfelet kaptak, de a céljuk a címvédés, így minden ellenfelet le kell győzniük. A csapat megerősödik két légióssal, ugyanis megérkezett Klyschilan Henrique Pocaia és Samuel Sanchez játékengedélye is külföldről.

A Magyar Kupa négyes döntőjének a programja:

2019. február 23. szombat:

Női elődöntők:
10.30: Debreceni Egyetem AC - WSH-PALMFOOD Tolna-Mözs
13.00: Hajdúböszörményi TE – Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC
Férfi elődöntők:
15.30: MVFC-Berettyóújfalu - Kútház Haladás VSE
18.00: Dunaferr DUE Dutrade FC – Futsal Club Veszprém

2019. február 24. vasárnap:

Női döntő 11.00

Férfi döntő 14.30 (a mérkőzést az M4 csatorna élőben közvetíti)

(via mlsz.hu)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67